Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)

Zöldterület, közterület - Magyar Erzsébet: "Társalkodási kertek, promenádok, mulató- és népkertek"

Magyar Erzsébet: „Társalkodási kertek, promenádok, mulató- és népkertek’81

rábban a Zöld patkó megalkotásával,29 illetve Budapesten a Fővárosi Közmunkák Tanácsa által végrehajtott városfejlesztés keretében.30

Noha a Monarchia városi parkjai esetében, különösen a 19. század első felében a magánkezdeményezések játszottak döntő szerepet, az uralkodói tulajdonban lévő városi zöldterületek kivételével a magánkertek, -parkok döntő hányada a 19. század folyamán (különösen a század utolsó harmadában), valamint a 20. század elején városi tulajdonba került. Bár adományozásra is találunk példát, a városok legtöbb esetben területfelvásárlás útján szerezték meg őket, így Bécsben az Arenberg-park,31 Prágában a Zsófia-sziget (1884),32 majd a Kinsky-kert ( 1901 ),33 Budapesten a Margitsziget megvásárlásával (1908)34 bővült a városi tulajdonban lévő zöldterületek köre. Ekkorra ugyanis, az általános társadalmi és gazdasági változások következtében meggyengült a hagyományos, földbirtokból származó magántőke, amely eme társas élet színtereiként is szolgáló díszkertek fenntartását a továbbiakban biztosíthatta volna.

A városi parkok vizsgálata során fontos szempont a tulajdonos személye és a bérbeadás ténye. A magán-, valamint a közparkok esetében a használók köre s ezáltal a társas életben betöltött szerepük is más-más képet mutatott. Egy magánkért esetében a birtokos döntésén múlott annak megnyitása, valamint a látogatóközönség meghatározása. A köztulajdonban álló kerteket elvileg mindenki a magáénak érezhette, valójában azonban részleges vagy teljes bérbeadásuk a kisajátítás előtt nyitott utat. A bécsi Főudvarmesteri Hivatal (iOberhofmeisteramt), a város, valamint a magánszemély mint tulajdonos bizonyos szerepköröket, funkciókat, feladatokat egyaránt átengedhetett bizonyos vállalkozóknak, hiszen ezáltal biztosítottá vált az adott park fejlesztése, valamint a bérleti díjból befolyt bevételt, vagy annak egy részét a zöldterületek további gazdagítására vissza is lehetett forgatni. A bérlő lehetett magántársaság, egylet vagy klub is, amely felvállalta a park, a sétány egy részének vagy egészének gondozását, fejlesztését. Előfordult, hogy mindez a látogatókörre is hatással volt. Közparkok esetében azonban mindenütt igyekezték elkerülni a kisajátítást, mindenki számára biztosítva eme zöldterületek használatát.

29 Laslo 1999, Kneževič 1996, 2000.

30 Siklóssy 1931, Preisich 1964, Balogh 1958. 40-49. p.

31 Fischer 1979. 42. p.

32 Statistisches Handbuch 1887. 414. p.

33 WiRTH 1914, Zavrel 2001. 170-173. p.

34 BFL n.l.d. M/512. 1915, 2653/1916.