Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Recenziók
Donau-Stadt-Landschaften/Danube-City-Landscapes. Budapest - Wien/Vienna 367 Hohensinner és Martin Schmid írásai). A kötet specialitása, hogy nagyon eltérő diszciplínák képviselői, így társadalom-, környezet- és építészettörténészek, földrajztudósok, szociológusok, műemlékvédelmi szakemberek, építészek és táj építészek munkáit helyezi egymás mellé, ami természetszerűleg nagyfokú eklekticizmust eredményez. A tág diszciplináris keret ugyanakkor felveti az antropológus vagy az irodalomtudós hiányának kérdését, hiszen például a tavaly a Dunáról mint irodalmi és képzőművészeti toposzról német nyelvű kötetet megjelentető Király Edit jól illeszkedett volna a könyv szerzői gárdájába.3 Az interdiszciplinaritáson felül a kötet nemcsak szigorúan vett tudományos elemzéseket tartalmaz, hanem a témához kapcsolódó különböző projekteket is bemutat (Szerdahelyi-Németh Klára budafoki szabályozási tervét és Kolundzsija Gábor örökségvédelmi felterjesztését megalapozó kutatások). További sajátosság jó néhány tanulmány tág időkerete, amely egyébiránt jellemző a kömyezettörténeti munkákra: a két főváros és a Duna együttélésének narratívái sok esetben az ókorban kezdődnek és a jelenben érnek véget. Emellett hat tanulmány kifejezetten a jelenkori fejleményekre és viszonyokra reflektál, úgymint a folyót fenyegető ökológiai veszélyekre és a fenntartható vízgazdálkodás szempontjaira (Winiwarter), a folyópartrendezés aktuális társadalmi és politikai vetületeire (Kerékgyártó Béla), a folyó mellett elterülő városrészek társadalmi összetételének változásaira (Walter Matznetter, Halász Levente - Váradi Zsuzsanna), valamint a folyóparti városkép átalakulására és megőrzésének lehetőségeire (Izsák Éva, Szabó Julianna). Egy ilyen jellegű kötet esetében minden bizonnyal elkerülhetetlen, hogy a szerzők időnként ne ugyanazt mondják el, amit egyszer már előttük kollégáik, és ezt a redundanciát csak erősíti, hogy a magyar szerzők, nyilvánvalóan a külföldi olvasóközönséget szem előtt tartva és ezért voltaképpen indokoltan, időnként hosszan írnak a magyar olvasó számára közismert összefüggésekről és folyamatokról. A kötet tanulmányai négy tematikus tömbbe illeszkednek, ezek között az első a Thema Donau általános címet kapta, míg a továbbiak a társadalmi tér, a városkép, valamint a műszaki munkálatok tárgykörét dolgozzák fel. Az első blokk generikus címe feltehetően a benne foglalt három tanulmány teljesen eltérő karakteréből adódott. Az első írásban Verena Winiwarter a Duna-menti városok fenntartható fejlődésének kihívásait veszi szemügyre, és arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt két évszázad árvízvédelmi erőfeszítései nem hoztak megoldást az árvízfenyegetésre, sőt inkább további problémákat idéztek elő, jelentős ökológiai károkat okozva. Miután az utóbbi évtizedekben a Duna vízgyűjtő területén megnövekedett a nagy árvizek száma, és a prognózisok szerint ez a trend tovább fog erősödni, Winiwarter szerint egy olyan stratégiára van szükség, amely számol azzal, hogy az árvizek teljes körű megelőzése lehetetlen, s amelyben így a kiterjedt fizikai infrastruktúrára épülő árvízvédelem helyett a kockázatmenedzselés, illetve a természeti és az épített örökségre egyaránt tekintettel levő településtervezési gyakorlat kap prioritást. A második fejezetben Kerékgyártó Béla a rendszerváltás utáni budapesti Duna-parti építészeti projektekről és a városlakók folyóhoz való viszonyának átalakulásáról ír, egyúttal vázolja a rakpartok 1960-70-es évekbeli átalakítását, amikor egyrészt az Erzsébet híd és a Lánchíd közti szállodasor funkcionalista újjáépí-3 Király, Edit: Die Donau ist die Form: Strom-Diskurse in Texten und Bildern des 19. Jahrhunderts. Bées, 2017.
