Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Recenziók
368 Recenziók tésével izolált turista enklávévá változott az egykori Duna-korzó területe, másrészt a rakpartoknak a folyóval közvetlen kapcsolatban álló szakaszain autóutak épültek. A rendszerváltás után a Duna közelében fekvő, sok esetben deindusztrializációtól sújtott területek felértékelődtek, és presztízsberuházások célpontjaivá váltak (Milleniumi Városközpont, Bálna, Infopark, ELTE lágymányosi kampusza), amelyek azonban ki voltak szolgáltatva a főváros, a kerületek és a kormányzat közti érdekkonfliktusoknak, mígnem 2010 után, a kormányváltás és a budapesti közigazgatást érintő reformok nyomán, a történelmi nosztalgia által vezérelt szimbolikus reprezentatív projektek kerültek előtérbe (Kossuth tér, Budai vár). Emellett azonban Budapesten is megjelentek olyan mozgalmak, amelyek a civil aktivizmus eszközeit alkalmazva a Duna-part „visszafoglalását” tűzték ki célul, egyes építészek pedig alternatív tervezeteket dolgoztak ki a Duna-part revitalizációjára. Kerékgyártó viszonylag részletesen foglalkozik a Római-part ügyével, amelyről a kötet több másik tanulmányában is szó esik. Barbara Rief-Vemay a Dunának mint szimbólumnak a két főváros városmarketingjében betöltött eltérő szerepeit vizsgálja, arra mutatva rá, hogy míg Budapest esetében a Duna a századforduló nosztalgikus megidézésének eszköze, addig a bécsi város-branding a Duna-part képzetét a város modem arculatához (Donau City) és a kikapcsolódási lehetőségekhez (Donauinsel) igyekszik társítani. A második, társadalomtörténeti és szociológiai blokk tanulmányai a Dunának a gazdasági és társadalmi folyamatokra gyakorolt hatását vizsgálják. Géra Eleonóra írása jól szemlélteti, hogy a koraújkori Pest-Buda lakói számára a Duna a legalapvetőbb életszükségletek biztosítását szolgálta, így a vízellátás mellett a halászat és a vízi-, illetve hajómalmok révén központi szerepe volt az élelmezésben, kaviccsal és homokkal látta el az építkezéseket, és könnyű megoldást kínált a szennyvíz elvezetésére. Géra ezenkívül felhívja a figyelmet a szakirodalomban eddig kevéssé feltárt 1712-es árvíz nagyfokú pusztítására, illetve foglalkozik a Gellért-hegy lábánál fekvő, a 19. század során eltűnt Ónos és Nyúlfutó szigetekkel. Gyáni Gábor a 19-20. századi urbanizációs folyamatokat tárgyaló tanulmányában nem annyira Budapest esetére, mint inkább a Dunának az országot kettéválasztó és ezáltal eltérő arculatú régiókat létrehozó szerepére koncentrál, kiemelve, hogy a nyugat-európai modellel ellentétben a dualista Magyarországon a városfejlődést az esetek nagyobb hányadában nem az iparosodás, hanem a mezőgazdaság fejlődése, illetve az ehhez kapcsolódó kereskedelem és vasútépítés alapozta meg. Mindeközben a gőzhajózás elterjedése nyomán olyan korábban fontos Duna menti városok vesztettek jelentőségükből, mint Komárom, Esztergom vagy Kalocsa, a hajóforgalom ugyanis szinte kizárólag Budapestre összpontosult, amelynek növekedése az agglomeráció településeit is maga után húzta. Walter Matznetter a bécsi Duna-csatoma és a Duna egykori főága között elterülő szigeten kialakult városrészek, Leopoldstadt és Brigittenau viszontagságos társadalomtörténetét vizsgálja. A környék a 18. századtól a 19. század második feléig viszonylag magas státuszúnak számított, majd a nagyarányú népességbeáramlás folytán fokozatosan deklasszálódott - míg Leopoldstadt a holokausztig Bécs zsidó-negyedeként volt ismert, Brigittenau jellegzetes munkásnegyeddé vált. A háború után Bécs lakosságának egészéhez hasonlóan e két kerület népessége is évtizedeken át csökkent, és csak az elmúlt húsz évben mutat újból növekedést, ami a szerző szerint a Duna-parti ingatlanfejlesztéseknek és az ezek hatá-
