Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Recenziók
Umbrai Laura: így szemeteltek Budapesten. A hulladékgazdálkodás múltja... 353 a városvezetésnek kell biztosítania. A kevés levéltári forrás ellenére, Umbrai minden dokumentumot felkutatott könyve megírásához. Az olvasó ennek az odaadó kutatómunkának az eredményeként tájékozódhat a hulladékszállítás múltjáról. Megtudhatjuk, hogy már a középkorban is voltak olyan megbízott személyek, akiknek a szemétszállítás volt a feladata. A 15. század végén, a budai mészárosok céhbeli fegyveres őrségükből választották ki az a személyt, aki ezt a feladatot ellátta. Ezeket a szemétszállítókat nevezte a Budai jogkönyv mistgrafnak. A mistgrafok feladatköre a 18. századra kibővült olyannyira, hogy már fizetést is kaptak szolgálataikért. Buda városa 1741-től már kommisszáriust nevezett ki a köztisztasági viszonyok ellenőrzésére. 1771-ben pedig már rendelet foglalkozott a házak előtti útszakasz tisztántartásával, a város elrendelte, hogy a tulajdonos feladatai közé tartozik az útszakasz tisztántartása, de biztosította a városvezetés a ház előtti szemét eltakarítását is. Mindezek ellenére Pest-Buda koszos volt, és a járványok (kolera) sem tűntek el. A problémák a Köztisztaságügyi Bizottmány 1867-es létrehozásával oldódtak meg. A Köztisztaságügyi Központ elsődleges feladata a város tisztántartása volt. A Központ szigorúan meghatározta, milyen gyakran kell elvinni a szemetet, továbbá a csatornák, pöcegödrök mindennapi tisztítása is feladatkörei közé tartozott. A főváros az első köztisztasági szabályzatát 1878-ban léptette életbe, amelyben részletesen lejegyzik az ingatlan tulajdonosának, házmesterének és lakóinak feladatait és kötelességeit. A szerző ezután bemutatja a budapesti lakosság hozzáállását a szeméthez és a hulladék körüli problémákhoz. Tisztán láthatjuk, sőt az egész kötet olvasása során az az olvasó érzése, hogy nincs új a nap alatt, a főváros vezetése bármit is tett, az utca embere elégedetlen volt. Az átlagos pest-budai polgár legjobban a kolerától rettegett, és számtalan hétköznapi problémája akadt, a túlzsúfolt lakások, részleges csatornázás, a csatornák egész várost átjáró bűze, a betelepülő gyárak, a légszennyezés(l), a társadalmi igénytelenség, vagyis az urbanizáció negatív hatásai egyre jobban érezhetővé váltak a 19. század végére. Mindehhez hozzátartozik a szemetelés, köpködés, nyilvános utcai vizelés, a portörlők utcára rázása, az égő szivar utcára dobása stb. A társadalmi felelősségvállalás a 19. században nem létezett. Az átlagos pest-budai polgár rettegett a járványoktól, mégis köpködött, félt a tűzvésztől, mégsem oltotta el a szivarját. A fejezet ugyan nem fest túl megnyerő képet a fővárosi lakók mentalitásáról, viszont eddig a szakirodalomból alig ismert társadalmi problémára hívja fel a figyelmet. A közéletben diskurzus alakult ki a felelősségteljes viselkedés oktatásáról, az utcai viselkedés általános etikettjéről és szabályairól. Rendeletek szabályozták a köpködést és a nyilvános vizelési, amiért pénzbüntetés járt a törvénysértő személynek. Már-már hiányoljuk Norbert Elias A civilizáció folyamata című munkájának hivatkozását, hiszen itt a civilizált viselkedés azon formáival szembesülünk, amelyet éppen a nagyvárosi élet konstruált és követelt meg. Véleményem szerint a 19. századi Budapesten is a társadalmi normák és elvárások mindenkire kiterjedő érvényessé válásának és a „deviánsok” szankcionálásának folyamata játszódott le. De nem hagyhatjuk szó nélkül a különböző térelméletek és a térhasználattal foglalkozó irodalom teljes hiányát sem a kötetben. Pedig a szerző is hivatkozik arra a tételmondatra, hogy a városi tér nemcsak a fizikai-építészeti terek összességét jelenti, hanem az adott kor embereinek gondolkodásmódját, és az általuk használt városi térhez való viszonyulásmódok széles repertoárját. Umbrai teljesen fi-
