Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Recenziók
354 Recenziók gyeimen kívül hagyja az úgynevezett térbeli fordulat alapvető, témája szempontjából releváns és jól hasznosítható belátásait. Ami már csak azért is fontos lett volna, mert maga a szerző is kiemeli az ipari és kereskedelmi hulladék kapcsán a csirkeárusokkal kapcsolatban felmerülő problémákat. Ugyanis a 19. század végén a Csarnok téri piacon tartották a csirkevásárt, ahol a csirkeárusokat három csoportra osztották a térben, mai szóhasználattal élve, kistermelőkre, nagytermelőkre és a vidékről érkező árusokra. Az árusok mind elkülönültek a térben, és mind máshogy használták a számukra kijelölt teret. A vásár végeztével minden vasárnap kettőkor - a város lakossága már várta ezt a pillanatot - fellocsolták a piacteret, ugyanis az orrfacsaró bűz addigra már az egész kerületet átjárta. A könyv következő fejezete egy self-made man üzletemberről szóló esettanulmány. Umbrai ifj. Cséry Lajos hulladék-elszállító, feldolgozó üzemének példáján keresztül szemlélteti a szemétszállítás professzionalizálódását a fővárosban. Cséry forradalmasította a budapesti szemétszállítást. Az volt a véleménye, hogy a szemetet vasúton kellene szállítani, és ezt az ötletét be is nyújtotta pályázat formájában a városvezetésnek, akik aztán 20 évre szóló szerződést kötöttek vele. Cséry személyéről sajnos keveset tudhatunk meg a kötetből, aki bizonyára tipikus vállalkozó figurája volt a 19. századi budapesti közéletnek. Az „üzletember” a kommunális hulladék összegyűjtése mellett a Reggeli Újság kiadója is volt egyben. A pesti köznyelv csak szemétújságnak nevezte a lapot. Cséry rafinált üzletember lévén rájött arra, hogy keletkeznek értékes hulladékok, ezeket szétválogatta, majd újrahasznosította. Brüsszeli példát követve szeméttrágyát kezdett el forgalmazni a terméketlen területek termővé tételére. Az új termékhez kvázi egy brandet és aköré teljes marketinget épített fel. Cséry és a Köztisztasági Hivatal tevékenységének köszönhetően Budapest Európa egyik legtisztább városává vált. A főváros súlyos összegeket ölt a hulladékgazdálkodás modemizáásába. Bevezették az ambuláns rendszert, amely újszerű köztisztasági szakembereket küldött az utcákra, úgynevezett utcahigiénikusokat. Az utcahigiénikusok feladata már nemcsak az utcasöprésből állt, rendelkezniük kellett a megfelelő szociális és műszaki szaktudással is. Amíg a főváros pesti részén végbement a köztisztasági rendszerváltás, addig a főváros budai része lemaradásban volt mindaddig, amíg létre nem hozták a budai fuvartelepet. A szerző itt egy bécsi példával szemlélteti a technikai modernizáció és a hulladékszállítás találkozását. Bécsben a koprophor, vagyis a váltószekrényes szemétgyűjtést alkalmazták. A gyakorlatban ez annyit jelentett, hogy teljesen pormentesen tudták a szemetet a szemétszállító kocsiba önteni. A hulladékgazdálkodás külföldi eseteivel - és ott is csupán a századfordulós irodalomra hivatkozva - csak a 114. oldalon találkozhat először a téma iránt érdeklődő olvasó, amikor is a szerző a szemétégetés históriáját ecseteli. Az égetési technika az egyik leggazdaságosabb és leghigiénikusabb rendszernek számított. Volt olyan ország, ahol minden hulladékot elégettek. Angliában az 1870-es években kemencékben égették a szemetet. Az első szemétégető kemencét Paddingtonban állították fel, innen terjedt tovább a szigetország más területeire az eljárás. Berlinben 1893-ban honosodott meg ez a módszer, de a németeknél már kevésbé volt sikeres. A hulladékégetés alapvetően azért vonzotta a szakembereket, mert ez volt a leggyorsabb megoldás a szemét eltüntetésére, és ami a legfontosabb, a dolgozók minimálisan érintkeztek a szeméttel. Budapesten is létesíteni
