Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Recenziók
324 Recenziók „emberanyaga” is. Ezekből fejlődtek ki a későbbi - részben a görögökre emlékeztető - városállamok. A keleti, második Róma már csak nyelvi szempontból is eltért az elsőtől, hogy aztán az 1054-ben bekövetkezett nagy egyházszakadással teljesen külön váljon ez a sajátságosán kettős, vagy inkább két világ. Egészen sommásan annyi állapítható meg, hogy Európa nyugati felében részlegesen tovább élt Róma, és bizonyítható a kontinuitás, Bizánc túlélése drámai módon szakadt meg, szakadékszerű törés következett be. Ezek a gondolatok a könyv tartalmából kívánkoztak ide, annak ellenére, hogy tételesen legfeljebb az egyes tanulmányok olvasásakor találhatók olyan fogódzók, amelyek lehetővé teszik az egymás mellé állítást, összehasonlítást. Ezzel a kérdésköteggel három tanulmány foglalkozik. Mielőtt ezek taglalásába fognánk, érdemes megemlíteni a gyűjteményes kötet felépítését, amely a következő súlypontok köré csoportosul: Folyamatosságok és törések, Topográfia és városi térség, Jogi elgondolások, Városhordozók és elitek, Földtani informatika és régészet, A város a teológiában és a szóképben, végül, mintegy az előző fejezet folytatásaként, A város mint szent térség, szent helyek a városban. A kötet első tanulmányát Michael Pauly és Martina Stercken jegyzi, akik nagy merészen a nyugat-európai város történetében igyekeznek kimutatni a folyamatosságok és törések jelenségét. Míg térben Közép-Európára, pontosabban a német nyelvterületre összpontosít a tanulmány, időben eljut a 19. század közepéig, a modem város kezdetének korszakáig, amelyre történetesen a városfalak lebontása és helyükbe új utak, házsorok létesítése jellemző. Példaként szerepel többek között Bécs is a Ringstraße topográfiai és építészeti kiépítésével (Gründerzeit). A kötet felépítéséhez hasonlóan itt is különböző megközelítési pontok szerint, a város fogalmát is bekapcsolva, gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális oldalról közelítik meg a kérdéskört, az összegzésben pedig arra az őszinte, de kijózanító megállapításra jutnak, hogy megfigyeléseikben inkább keresztmetszetet, mint szintézist nyújtanak. A szerzők utalnak ugyan a regionális különbségekre és eltérésekre, de mindamellett hiányolják az idő- és földrajzi határokon átnyúló összehasonlító kutatásokat. Ennek ellenére joggal állapítják meg, hogy igenis lehet beszélni az európai város ideális típusáról, amely mind az amerikai, mind pedig az arab, afrikai vagy ázsiai várostól határozottan különbözik. A nyugat-európai város bemutatása után a következő két tanulmány Bizánc felé fordul: Paul Magdalino a 20. század hatvanas éveitől a 21. század második évtizedéig mutatja be a bizánci városra vonatkozó feldolgozásokat. Főként topográfiai tekintetben kitűnő munka Philipp Niewöhner feldolgozása, amely a bizánci város végét Anatóliában Miletosz példáján mutatja be, mozaikként egymás mellé helyezve a fejlődés, majd az oszmán hódításoknak köszönhetően a hanyatlás, illetve vég egyes szakaszait. A második fejezetben két tanulmány kapott helyet. Mihailo St. Popovic a térrendezés és városalakzat kérdéseit tárgyalja a Balkán-félszigeten a késő bizánci korban. Ugyanezen témát ismerteti Szende Katalin a latin Nyugaton, jobbára a kelet-közép-európai térségre szorítkozva. A város megjelenését, képének változásait különböző erők összjátékával magyarázza, amelyben egyaránt közrejátszottak a város világi és egyházi urai, illetve uralkodói és természetesen lakói, akik politikai és gazdasági tekintetben folyamatosan befolyásolták a város külső megjelenését és térbeli változásainak alakulását.
