Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Műhely - Csáki Tamás: A Salgótarján utcai zsidó temető 1892 utáni története
Csáki Tamás: A Salgótaijáni utcai zsidó temető 1892 utáni története 295 méreteink szerint - ez az egyik legkorábbi olyan síremlék a temetőben, amelyre egyetlen héber betűt sem véstek fel. Az 1919 utáni antiszemita támadásokkal, jogkorlátozásokkal szemben karakánul fellépő, s az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülést vezető Sándor Pál országgyűlési képviselő egy évtizeddel később felállított síremlékén alkalmazott szimbólumok Vázsonyiéhoz hasonlóan a felekezet iránti hűség, a harcos kiállás és a polgári foglalkozás összekapcsolódását törekedtek megjeleníteni. Ez a mű ugyanakkor már kétséget kizáróan egy temetői közegben felállított köztéri emlékmű volt. Szobrászi megoldása csak a részletekben, kizárólag az attribútumok terén tért el egy háborús emlékműétől: „A harcos Sándor Pál életművét feketemárvány-talapzaton elhelyezett bronzoroszlán jelképezi. Az oroszlán védőén őrködik az egymás mellé helyezett Corpus Juris, a Szentírás [a törvénytáblák] és a kereskedelmet szimbolizáló Merkúr-bot felett.”102 A Sándor-síremlék lépcsőzetes feketegránit talapzatához - már mindössze ez maradt meg belőle - Vázsonyiéhoz hasonlóan méretes bronzkoszorú volt illesztve. Talán nem túlzás azt állítani, hogy magyar, illetve a fővárosi zsidóság azért emelte ezeket a temető világától idegen monumentumokat az elhunyt jelesek díszsírhelyei fölé, mivel a húszas-harmincas években nem volt lehetősége arra, hogy elhunyt politikai exponenseinek a városi köztereken állítson emlékművet. A Salgótarjáni utcai temetőben a temetkezés tehát 1920-1944 között sem szűnt meg, nagyon kis számban, de folyamatos volt, a fent említett új sorokon és a díszsírhelyeken kívül a korábban rezervált sírhelyekbe és a családi sírboltokba is temetkeztek. A korábban kezdődő, de az 1919 utáni években tömeges méretet öltő kitérések miatt a temető sírboltjait építő zsidó nagypolgárok, földbirtokosok újabb generációjának számos tagja azonban már nem ide, hanem valamelyik városi köztemetőbe temetkezett.103 A nyolc vagy tizenkét főt befogadni képes kripták közül nem egyben így csak két-három személy nyugszik. A Salgótarjáni úti temető a két háború közötti korszak felekezeti publicisztikájában így a zsidó nagyburzsoázia hanyatlásának lett a jelképe. Az Egyenlőség 1925-ös írása szerint a temetőben „forró nyárvége hervadozó lombkoronái alatt virágos sírok [találhatók], virágos és ápolt nyugvóhelyei derék, dolgos zsidó embereknek [...] gyermekek és unokák gyengéd keze ápolja a sírokat és hirdeti a zsidó szív tiszteletét és forró ragaszkodását az elhunyt emléke és vele együtt a régi, ősrégi tradíciók, törvények és szokások iránt, melyek élni fognak embereken és időkön túl. És ezek között a tisztelt és el nem feledett halottak 102 AE, 1937. június 11. 10. p; BH, 1937. szeptemberit 8. p. Az emlékmű Csillag István és Maugsch Gyula alkotása, kivitelezte Eichbaum Mór. 103 Számos példát felsorakoztat a szomszédos Kerepesi temetőben nyugvó utódokra: Bányai 2017. 38-39. p.
