Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Műhely - Csáki Tamás: A Salgótarján utcai zsidó temető 1892 utáni története
Csáki Tamás: A Salgótarjáni utcai zsidó temető 1892 utáni története 289 sírhely egy évtizeden belül el is kelt, a temetkezések és síremlékállítások azonban jóval tovább, még 1945 után is folytak. Az itt álló síremlékek az 1910-20- as évek funerális művészetének igen értékes együttesét képezik. Vélhetően az itteni sírhelyek elkeltét követően választották le az úgynevezett „keleti út” déli szakaszából a „B díszsor”-t. Ennek első sírhelyére 1926. december 16-án temették el dr. Benedikt Henrik orvosprofesszort. További kutatást igényel, hogy vajon ennek az 1940-es évekig használt sornak minden sírhelye a szentegylet vagy a hitközség által adományozott díszsír volt-e. Az I. világháborút követő összeomlás, az 1919. év éles politikai fordulatai a Pesti Chevra Kadisát sem kímélték: a Tanácsköztársaság városi tulajdonba vette a temetőit, amelyeket a főváros a rezsim bukása után csak vonakodva adott vissza; a korona inflációja teljesen elértéktelenítette a kamataik révén a szentegyleti intézmények működését biztosító nagy alapítványokat, ezzel súlyos válságba sodorva a szentegyletet. Az 1922. év végén az Autonóm Ortodox Chevra Kadisa, sok évtizedes igényének érvényt szerezve, különálló ortodox temető megnyitására kapott engedélyt a Kozma utcai - ekkortól már neológ - zsidó temető mellett, a Gránát utcában.86 Mindezen változások a Salgótarjáni utcai temető fenntartását, működését csak kissé érintették, ezért jelen tanulmányban bővebben nem térünk ki rájuk. A fentiekkel ellentétben az 1920-as évek elejének a Salgótarjáni utcai temető mai megjelenésére is nagy hatást gyakorló eseménye volt, hogy megkezdődött az úgynevezett „T”, azaz „Tiszteletbeli” parcellába (a temetői könyv szerint az I-IV. és a VII-VIII. díszsorokba) való temetkezés. E terület az előzőekben említett, a szertartási épület mögött elterülő egykori előudvart, valamint az elbontott régi szertartási épület helyén kialakított virágoskerteket foglalja magában. Az utóbbi rész átalakulása 1922 januárjában, Kiss József temetésével kezdődött. A korabeli sajtó által is részletesen ismertetett történet szerint az 1921. év utolsó napján elhunyt költőt a családdal egyetértésben a hitközség és a szentegylet a Kozma utcai temető egy díszsírhelyébe kívánta eltemetni, kevéssel korábban elhunyt felesége mellé. Pekár Gyula államtitkár azonban a temetés szervezésében részt vállaló Petőfi Társaság nevében „kifejezte a család előtt ama kívánságát, hogy Kiss Józsefet ne a rákoskeresztúri, hanem a Kerepesi út mellett lévő zsidó temetőben temessék el. A Petőfi Társaságnak ezt a kérését azzal indokolják, hogy nem lehet belenyugodni abba, hogy Kiss Józsefet, a nagy költőt, olyan messzire vigyék a város lüktető központjából. [...] Úgy a hitközség, mint a Szent Egylet mindent elkövet, hogy Kiss Józsefet az őt megillető keretek 86 Endrei 1928; BFL IV.1403.a 1616/1922.
