Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Műhely - Csáki Tamás: A Salgótarján utcai zsidó temető 1892 utáni története
288 Műhely díszfák, a szentegylet üvegházaiban nevelt színes virágok, a cserépben tartott vagy a szőnyegágy közepébe kiültetett pálmák használata, tavasztól őszig tartó kihelyezésük a korszak kertészeti kultúrájához illeszkedett. Az asszimilált pesti zsidó polgárság a temetőben is úgy alkalmazta a növényeket, ahogy lakásaiban tette, a város közterein, középületeiben találkozott velük. A koszorúknak, virágoknak a zsidó temetéseken való megjelenése ellen a felekezeti közéletben még a századfordulón is sokan felszólaltak, a sírokon alkalmazott virágdísz elleni egykorú filippikákat egyelőre nem ismerünk.84 A temető két világháború közötti átalakulásai Az 1. világháború éveiben nem történt radikális változás a temető fenntartásában. A hadiipar szükségletei okán nagy kereslet támadt a színesfémek iránt, s ez megszülte a temetői vandalizmus első ismert eseteit is. A szentegylet elöljárósága 1915 novemberében az Ágoston Lajos- és a Weltner Jakab-féle családi sírboltokon, valamint Lederer Bemát és Ruh Henrik családi síremlékein található bronzdíszítmények eltulajdonításáról kapott tudósítást, 1916 januárjában pedig a Népszava számolt be némi malíciával a Weiss Manfréd családi sírboltját díszítő bronzláncok ellopásáról.85 Az elöljáróság számos intézkedést tett a vandalizmus megfékezésére: a rendőrségi feljelentés megtételén túl nemcsak a központi ércanyag-beváltási helyeket értesítette a lopásokról, de magándetektívet is fogadott, temetői őrkutyákat állított munkába, sőt a közönséget is felkérte arra, hogy „a síremlékek létesítésénél a könnyen értékesíthető díszítmények alkalmazását lehetőleg mellőzzék”. Új síremlékek létesítésére a temetőben ekkor már alig volt lehetőség: 1916-ra vélhetően elkeltek az 1910 körül épített sírboltok, és elfogytak a kis észak-nyugati parcellák választható sírhelyei is. Mivel továbbra is mutatkozott kereslet e temetőben szerezhető sírhelyek iránt, a szentegylet a temetői utak egyoldali leszűkítésével nyert sírhelyeket. A temetői könyvben „A sor”-nak nevezett sírhelysort az úgynevezett „déli út” területéből nyerték, annak északi oldalán alakítottak ki kettős sírhelyeket. Az elsőbe 1916. november 4-én lőrinczi Hoffmann Jakabot temették. Az 54 páros 84 A szentegylet történetének 1964-es krónikása szerint a sírápolás intézményének bevezetése a pesti zsidóság körében „ma már alig elképzelhető nagy ellenállásba ütközött”. Ezt megerősítő egykorú forrást mindezidáig nem sikerült fellelnünk, valószínűnek tűnik, hogy ez az ellenállás nem a sírok virágokkal való díszítésének, hanem e szolgáltatás monopolizálásának, házi kezelésbe vételének szólt. Lengyel 1964. 4. p. 85 MZSL XIII-1-1 1915/20/20; N, 1916. január 28. 9. p.
