Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 8. (Budapest, 2013)

Királyi, fejedelmi jelenlét – városi élet a középkori és a kora újkori Erdélyben - Mátyás-Rausch Petra: A nagybányai politikai elit és a helyi bányászatban betöltött szerepe a kamarai kezelés évei alatt (1569–1579)

86 Királyi, fejedelmi jelenlét ércet adott be, de ennek a jelentős része arany volt, amelynek magasabb a be­váltási ára.80 Az 1573. évi német nyelvű bizottsági jelentésben Hans Feigel részletesen közölte azt is, hogy az egyes termelőknek mennyi zúzda és olvasztókohó van a birtokában. Ezeket az adatokat elemezve hasonló sorrendet alakíthatunk ki, mint a korábbiakban. Szegedi Ferenc 4 zúzdát bírt összesen 36 zúzónyíl­lal, mindegyik zúzdában 9-9 zúzónyíl volt. Nagy Simonnak két zúzdája volt, ugyancsak 9-9 zúzónyíllal, Választó Péter örökösének pedig egy zúzdája 9 nyíllal. A birtokosok között van felsorolva Lazarus von Schwendi, aki három zúzdát birtokolt 36 zúzónyíllal, de ezeket a hattagú nagybányai kompánia bé­relte ebben az évben. Az olvasztókohókat tekintetbe véve Nagy Simon áll az élen, mert neki négy kohója volt, illetve Schwendivel fele-fele arányban megosztozott másik né­gyen, Szegedi Ferenc pedig három kohót bírt.81 A termelői rangsort vezető Nagy Simon által létrehozott kisebb birtokkomp­lexum alapját nevelőapja, Szentgyörgyi Péter deák javainak töredéke, illetve befolyásából fakadó kapcsolati hálója adták. A városi jegyzőkönyv bejegyzé­sei, valamint a kamarai iratok alapján fel lehet tárni azt a folyamatot, amelynek révén Nagy Simon erre a térségben jelentősnek számító vagyonra tett szert. Szentgyörgyi Péter deák még 1566-ban készített egy végrendeletet, amelyben mostohafiára, Nagy Simonra hagyta minden szerzett és örökölt javát: öt szőlőt pincével és présházzal, két zúzdát 72 zúzónyíllal, négy bányát (Forkosschacht, Geppelschacht, Gensweer, Újkerék).82 Nagy Simon 1571 januárjában mutatta be a végrendelet másolatát a városi szenátusnak, és kérte a tulajdonba való beiktatását. Tóth Ambrus ugyanekkor elismerte, hogy korábban kölcsönért cse­rébe lekötötte Újkerék nevű bányáját Szentgyörgyi Péternek, visszaváltani nem akarja, így az is Nagy Simon tulajdonát képezi.83 Nagy Simonnak azonban azt nem sikerült elérnie, hogy az összesen 1000 forintot érő bányákat, amelyek a vagyon értékének mintegy negyedét tették ki, visszakapja, azokat ugyanis a felső-magyarországi főkapitány kapta meg.84 Arról nem tudósítanak pontosan a források, hogy Szentgyörgyi Péter deák hol fejezte be kalandos életét, de özve­gye, Sala Orsolya még Prágába is eljutott, hogy személyesen kérelmezze férje teljes vagyonának visszaadását. Az özvegy be akarta bizonyítani Szentgyörgyi 80 ÖStA HKA VUG RN 12b föl. 789-810. 81 ÖSTA HKA VUG RN 12B föl. 605-625. 82 ÖSTA HKA VUG RN 12A föl. 153., 158., 214. valamint 223. 83 RNL NB VJ föl. 55. 84 ÖSTA HKA VUG RN 12b föl. 506-512.

Next

/
Thumbnails
Contents