Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Folyamatosság és újjászületés : városfejlődés a felszabaduló hódoltsági területeken - Géra Eleonóra: Iparosok társadalmi helyzetének alakulása az újratelepült Budán. Az iparosok képviseleti szerve, a Külső Tanács
412 Folyamatosság és újjászületés tanácsosok gyakori bécsi és pozsonyi utazgatását, a kiutalt napidíjakat, egyéb járulékos költségeket pedig felháborítóan magasnak tartották. A nem eléggé összehangolt gazdálkodás következtében a tanácsosok különféle jogcímeken újabb összegekkel tették próbára a lakosság teherbíró-képességét. Ilyen sérelmezett rendkívüli tehernek tekinthető például a tanácsi bizottságok kiküldésének ürügyén évente minden céhtől beszedett 6 forint vagy az üzérkedés az árvák vagyonával. A korabeli szokás szerint ugyanis a kölcsönadott pénz után általában 7-8%-ot fizettek a lakosok, az árvák vagyonát azonban a tanácshoz közeli személyek 5%-os kamatra kaphatták meg. A leleményes tanácsosok kitaláltak egy példátlan eljárást a polgárdíjakból származó összegek növelésére. Nem adtak kedvezményt azoknak a budai polgárcsaládból származó ifjaknak, akik idegenbe mentek mesterséget tanulni, hanem a teljes összeget - 25 forintot - kérték tőlük a korábban szokásos 5 forint helyett. Ellenben az az idegen, aki mester leányát vagy özvegyét vette el, csak a teljes összeg felét fizette. A katolikus polgárság jelentős többsége mélységesen elítélte azt a pénzszerzési akciót, melynek eredményeként felekezetváltás kötelezettsége nélkül felvettek teljes jogú polgárnak harmincöt vagyonos ortodox rácot. A városi ingatlanokat áron alul adták bérbe, míg Pergassi kapitány a fürdőjét a hozzá tartozó néhány, nem túl jó állapotú bolttal együtt évi 1200 forintért adta ki Anton Christennek, addig Eckherék igencsak kedvezményesen bérelhették a jóval forgalmasabb és színvonalasabb Rudasfiürdőt.23 Az elmondottak alapján az olvasó könnyen azt a téves következtetést vonhatná le, hogy Budán a „modernizációt” a sok esetben kiterjedt kereskedelmiüzleti kapcsolatokkal rendelkező iparos polgárokból, céhbeli legényekből és más városiakból toborozódott, ellenzéki „szegény közösség” és a velük szövetséges külső tanácsosok képviselték. Az uralkodó várospolitikai törekvéseinek ismeretében azonban jelentősen módosul a kép. A modem hivatali működés irányába mutató, központosítás felé hajló intézkedések bevezetése Magyarország más szabad királyi városaiban sem váltotta ki a hatalom birtokosainak megértését, s szinte törvényszerűen belső viszálykodásokat váltott ki. Feltételezésemet mi sem támasztja alá jobban, mint az a tény, hogy Georg Christoph Zennegg kamarai inspektor a tisztújításokra kiküldött királyi biztosként csaknem szóról szóra ugyanazokat az aggályokat fogalmazta meg, mint a városi belső ellenzék. A magisztrátus ellenében készült dokumentumok, panasziratok, sérelmek megfogalmazásának profizmusa, követeléseik gyanús egybecsengése az uralkodó kívánságaival egyaránt arra utal, hogy az elégedetlenkedők bennfentes körökből kaptak segítséget. Ilyen támogatókért nem kellett messzire menniük, hiszen 23 BFL IV.1002.uu. 74. d. A polgárság panasza 1715., 1722.
