Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Udvar – Város – Főváros: urakodói, főúri rezidenciák és városok a 14–18. században - Szende Katalin: Városkutatás és rezidencia-kutatás. Európai helyzetkép és magyar eredmények
Szende Katalin: Városkutatás és rezidencia-kutatás... 13 amely a főnévi alakot nem, csak a resideo igét hozza veszteg-ülök, hivalkodom, meg-ülepedem, meg-szállok, maradok értelemben.7 Az itt felsorolt szinonimák közül talán a hivalkodom indíthatja meg leginkább a mai olvasó fantáziáját; akkoriban azonban elsősorban tétlenkedést, pihenést jelentett ez a szó, a magamutogató reprezentáció képzete később kapcsolódott hozzá. A klasszikus latinban a székhely fogalmára inkább a sedes vagy caput kifejezés volt használatos, amit hasonló értelemben vett át a java és késő középkori latinság is. Gyakran előfordult a sedes regni szókapcsolat, amivel tehát nem annyira egyes személyek lakhelyét, mint uralmi területek központját jelölték - többnyire azt a helyet, ahol ítélkezés és/vagy uralkodók koronázása zajlott. Magyar vonatkozásban elegendő itt Székesfehérvár nevére utalni, amely ugyan magyarul a középkorban egyszerűen Fehérvárként volt használatos, német nevében, a SVw/i/weissenburgban azonban már akkoriban is megtalálható volt a szék szó. Caput-ként szintén olyan helységet emlegettek, amely valamilyen tekintetben - például fellebbviteli hatóságként - kiemelkedett egy tartomány vagy egy uradalom többi települése közül. Ilyen volt például Brandenburg a róla elnevezett őrgrófság területén. Nem következik azonban ebből az elnevezésből, hogy az adott helység az uralomgyakorlás minden aspektusát egyesítette magában.8 A székhely másik, locus cathedralis elnevezése9 átvezet bennünket a fogalom várostörténeti vonatkozásának kezdeteihez. A cathedra, azaz szék ugyanis mindenekelőtt püspöki, érseki székhelyként honosodott meg a köztudatban, a katedrális pedig egyházjogi és építészeti értelemben egyaránt a püspöki székesegyház közkeletű elnevezésévé vált. A püspöki székhelyek köztudottan kiemelkedő szerepet játszottak a város mint településforma, igazgatási egység és élettér átörökítésében a római korból a középkorba. Ezek az általában a helyi római arisztokrácia leszármazottai által irányított egyházi központok voltak azok a magok - vagy ha úgy tetszik, zárványok -, ahol a római birodalom nyugati felének felbomlása után is, bár jóval szerényebb keretek között, tovább működött a közigazgatás és igazságszolgáltatás, valamint az írásbeli ügyintézés gyakorlata.10 Az antik eredetű püspöki városok többségében fennmaradtak a védmüvek és egyes kőépületek: elsősorban a templomok és a püspökök lakhelyei, és magától értetődően fennmaradt az a hagyomány, hogy az egymást követő püspökök hivatalból a városban laknak. Ezeket a városokat az antikvitásból örökölt kifejezéssel civitasnak nevezték, még ha a fogalom klasszikus 7 Pápai Páriz 1767., s.v. ’resideo’ 8 NEUMANN 1990. 13— 16.p.; KlJBINYI 2001. 1 13. p. 9 KUBINYI 2001. Fehérvár vonatkozásában: GYÖRFFY 1963-98. II. 370., 372. p. 10 DILCHER 2001.; FOUQUET 2008, a korábbi irodalommal.
