Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Udvar – Város – Főváros: urakodói, főúri rezidenciák és városok a 14–18. században - Szende László: Királyi központok kézművessége a 13–14. században
136 Udvar - Város — Főváros vám 1255-ben a budai kétszerese volt. A következmények nem is maradtak el: a külföldi kereskedők egyre többször elkerülték a települést.20 Mindenképpen számolnunk kell a magyar, vallon és lombard21 polgársággal, amely jelentős vagyonnal rendelkezhetett. Esztergom városrészei közül a kézművesipar szempontjából a királyi város, Örmény és Kovácsi emelkedett ki. Az írott forrásokon kívül természetesen támaszkodhatunk a régészeti jelenségekre is, ez utóbbi annyi speciális tulajdonsággal bővül, hogy a tatárjárás fájó és tragikus pillanatképet örökített meg bizonyos korabeli mesterségekről. A település centrális jellegéből adódóan egyértelműen kimutatható a nemesfém-feldolgozáshoz kapcsolódó iparágak jelenléte. Az esztergomi várpalota ásatási munkái során, 1964-ben a korai Árpád-kori rétegből előkerült egy arany fülönfüggő (teljes magassága 6 cm, súlya 13,6 g). Az ékszer gazdag, változatos díszítésű, s technikai szempontból rendkívül finom munka, fő dísze a filigrán, amely alapján Kovács Éva azt feltételezte, hogy bizánci, de valószínűbben III. Béla udvarában bizánci mintára készült helyi tennék lehetett.22 Sokkal határozottabban köthetjük a városhoz az esztergomi latinok kettőspecsétjét, amely két egyforma, kerek részből áll, oldalt mindkettőn négy-négy kör alakú fül. A pecsét első lenyomata 1269-ből ismert.23 A 13. századi oklevelek adatai szerint több ötvös tevékenykedett, a „latin” származású Lőrinc - aki igazából aranyverő volt -, valamint Márk vagy Miklós.24 Mindenképpen arannyal dolgozott, de inkább a luxus textiliparhoz köthető az Árpád-házi Margit 1276-os szentté avatási perében felbukkanó Méza asszony (begina), aki aranyfonó volt.25 A régészeti kutatás két ötvösműhely 20 WEISZ 2003. 974. p. 21 „Hungari verő et Francigene et Lombardi, qui quasi erant domini civitatis” ROGERIUS SRH 585. p. A magyaron kívüli, Rogerius által említett két népnév a korabeli „olaszokra” vonatkozott. A magyar nyelv olasz szava szláv eredetű, és valamennyi újlatin nyelvű népre egyetemlegesen vonatkozott, ezért pusztán az elnevezésből nem lehet eldönteni, hogy valójában melyik neolatin nyelvű etnikumról van szó. KRISTÓ 2003. 167. p.; ZOLNAY 1965. 149-154. p. 22 KOVÁCS 1998. 241. p. 23 F. VATTAI 1963. 40. p.; KISS 2007. 65. p. 24 ZOLNAY 1965. 149-154. p. 25 „Penitens quedam in civitate Strigoniensi, honesta matrona et pro reverentia multis ibidem nota laminarum auri incisor, nomine Meza”. Quedam legenda beatae Margariae de Ungaria ordinis Praedicatorum. GOMBOS III. 2026. p.; Szent Margit 1999. 53. p. Az incisor szó kapcsán felmerülhet a metsző kifejezés is, amint arra a középkori használatban számos példát találunk. DU CANGE 1883-1887 t. 4. col. 326b; http://ducange.enc.sorbonne.fr/incisor (letöltés: 2013. február 5.). A magyarországi anyagot feldolgozó szótár erre nem hoz esetet. Középkori latinság, V. 122. p. A magyar nyelvű Margit-legenda említi így az asszony foglal
