Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Műhely - Argejó Éva: Égi és földi város. A város toposza az európai festészetben
296 Műhely • elképzelt város jól ismert, jellegzetes épületek, épületegyüttesek elemeiből • elképzelt város a valóságban nem létező épületek, épületegyüttesek elemeiből A művészi ábrázolás eleve sürített forma, s nézetem szerint a képeken megjelenő városlakók életvilága két fő típusba sorolható: • Az „időmetszet ” városképeken az „itt és most” pillanatában szemlélhetjük a városlakókat. Képbe kristályosodott idő ez, miként Pompejii hajdan volt életét átéljük, ha ma végigsétálunk a lávába szilárdult városon. • Az ideáltipikus városképeken mindazt láthatjuk, ami akkoriban megtörténhetett, magába foglalva az „itt és most” pillanatát, de annál jóval többet is. A középkori város A középkori ideológia Isten visszfényét keresi a világi hatalomban, s a korszakot egyfajta keresztény vallásos átszellemültség hatja át. Ebben a korszakban nem létezik a hittel szembenálló művészet, az egyház szolgálatában álló festők vallási tárgyú alkotásai az egyházi művészet didaktikus erkölcsi célzatú ikonográfiáját követik. A román kor festészeti alkotásai az építészettel álltak szoros kapcsolatban, mivel általában freskókként maradtak fenn, csak kisebb részük vált kódexek miniatúráiként ismertté. A korszak ábrázolásmódját az egyszerűsítésre és stilizálásra való törekvés és a fény-árnyék teljes hiánya jellemzi, így képeik a megközelíthetetlenség, statikusság és időtlenség élményét közvetítik. A kora középkor festményeinek háttereként megjelenő városábrázolások szakrális funkcióval bírnak: a várost a kozmikus rendszer tükröződésének, az égi minta földi vetületének tekintik. Jurij Lotman szerint ebben a kultúrában a dolgok szimbolikus jelentéssel bírnak, s minden csakis az abszolútumra utaló jelként értelmezhető.4 Városábrázolásaik nem valós topográfiai térben jelennek meg, így az épületelemek nem adhatnak összefüggő térélményt, csupán a szentek spirituális hátteréül szolgálnak. A középkori ábrázolásmódban, s így a városok esetében is, a „fordított perspektíva”5 elve, vagyis az arányoknak az ábrázolt tárgyak szellemi jelentőségéhez mért alakítása érvényesül. A moszkvai művészeti főiskolán tanító Florenszkij orosz ortodox szerzetes Fordított perspektíva című könyvében kifejti, hogy a reneszánsz előtti európai festészet nem azért nem élt a perspektíva alkalmazásával, mintha nem ismerte volna, hanem 4 Idézi: VOIGT 1977. 109. p. 5 Hauser 1968.99. p.
