Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Épített örökség - Szakály Tamás: Belső-Erzsébetváros morfológiai fejlődése és társadalmi viszonyai a második világháborúig
230 Épített örökség házat emeltek. Ilyen például a Rumbach utca néhány háza, az 1940-ben épült hatemeletes 12. sz., illetve az ugyanekkora 15/a-b. 1941-42-ből. Ez a házsor szép példája az új építési szabályozásnak, a házak utcafrontja beljebb van húzva, így ma parkolóként hasznosított területek, foghíjak alakultak ki a régebbi épületek (Rumbach u. 10. eklektikus, 1890.; Rumbach u. 9. klasszicista, 1819.; Rumbach u. 7. eklektikus, 1872.) között. Az 1940-es szabályozás után épített, posztmodem stílusú házak - kiegészülve a Madách-komplexum hátsó traktusaival - alapvetően átalakították a kerület ezen részének arculatát, kiváltképp a Rumbach utcát. A városrész jövője? A jelen és a jövő lehetőségeit vizsgálva fontosnak tartom felvillantani, melyek azok a vizsgált korszakból örökölt adottságok, amelyek a városrész jelenét és jövőjét befolyásolják. Ahogy arra Szelényi Iván is utalt egyik müvében,28 a város jövőjének fő ismérveit, műszaki, városesztétikai kérdéseit mind-mind társadalmi alrendszerek érdekei mentén lehet tárgyalni. A vita a belső-erzsébetvárosi „harctéren” a lokális igazgatás és az örökség pusztulása miatt aggódó civil kezdeményezés érv- és érdekrendszere mentén tematizálódik. Véleményem szerint érték az, amire van igény, ami valamilyen ügyet szolgál, többletet teremt azok számára, akik használják. A Belső-Erzsébetvárosra pedig - lakáspiaci s lassan kulturális-turisztikai értelemben is igaz - mai állapotában nincs igény, egyre kevésbé szolgál ügyeket, s lakói számára többnyire jobb esetben vegetálást jelent. Ma a városrészen végigmenni akkor sem kedves dolog, ha tudjuk, a történelem által oly sokszor igénybe vett színpadon járunk. Nem kedves, mert sivár látvány tárni a szemünk elé. Mert a megannyi értéket, szépséget, rafinált architektúrái és térbeosztási megoldást, gazdag kulturális sokszínűséget, nyüzsgő belvárosi életre lehetőséget kínáló zegzugos szerkezetet elfedik szemünk elől a bezárt üzlethelyiségek, alacsony presztízsű hasznosítás, szánalmas állapotban lévő épületek, megroggyant egzisztenciák, piszkos, szűk és sötét utcák, üresen tátongó, rendezetlen telkek, a társadalmi felértékelődés elmaradása miatt kényszerűségből zárva tartott átjáróházak, a hagyományos városi terecs- kék hiánya által alkotott textúra. De rossz látni, hogy a bontások és új építkezések nem kímélték a Rumbach utca-Dohány utca-Nagy Diófa utca-Király utca környékét sem. Rossz látni, hogy a városrész szervezéséért kezdetektől felelős 28 SZELÉNYI 1990. 140-141. p.
