Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Épített örökség - Újlaki Pongrácz Zsuzsánna–Zsidi Paula: A városkép történeti vizsgálata régészeti módszerekkel: Aquincum, a főváros római kori városelődje – a városi régészet és annak örökségvédelmi hatósági háttere
190 Épített örökség idején. S mindeközben a régészeti örökség elemeit lehetőleg eredeti lelőhelyükön, eredeti állapotukban, eredeti összefüggéseikben kell megőrizni.3 Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a két, szemmel láthatóan ellentétes törekvést: építeni - rombolás, a régészeti örökség eltékozlása nélkül és megőrizni - a fejlődés-fejlesztés meggátolását, megakasztását elkerülve? A modern város olyan egyedi, földrajzilag pontosan lehatárolt hely, amely a természet és az ember tevékenységének együttes, környezetet átalakító kölcsönhatásának következtében folyamatosan alakult s nyerte el jelenlegi formáját. Minden történeti korszak maradandó nyomot, emléket hagyott maga után, amelyek közül a legrégebbiek csak régészeti módszerrel kutathatók. A városban folyó épületbontások és fejlesztések, építések során időről-időre felszínre bukkanó régészeti emlékek választ adhatnak arra, hogyan, milyen hatásokra alakult, fejlődött a város (geomorfológiája, településszerkezete, úthálózata, telekstruktúrája, építészete, stb.) a kezdetektől a régészeti korszakok folyamán, s ezek milyen nyomot hagytak a település mai arculatán. A modern város területe korszakonként egymásra rétegződött és egymással kapcsolatban álló lelőhelyek láncolata (pl. az őskorban), vagy más korszakokban (római kor és középkor) településrészek vagy települések hierarchikus rendszere. Ebből a rendszerből egy-egy építési telek régészeti kutatása csak mozaikszemeket, puzzle-elemeket hozhat felszínre. Ezek értelmezése azonban csak akkor lehetséges, ha felismerjük az egyes elemek helyét az egész rendszerben, az adott korszak település- szerkezetében. A terület adottsága ugyanakkor nemcsak páratlan lehetőséget jelent, hanem állandó érdekütközés forrása. A fenntartható fejlődés, a múlt értékeinek megtartása és beillesztése a modern város arculatába és működésébe sokszor nyomasztó felelősséggel jár döntéshozóknak, városrendezőknek és az örökségvédelemmel foglalkozó szakembereknek egyaránt. Különösen izgalmas feladat a városszerkezet és a történeti városkép kutatása Budapesten, egy olyan nagyvárosban, amely három város egyesítéséből a 19. század utolsó harmadában született kevés európai fővárosok egyike. Ez a különös adottság többek között azzal is jár, hogy Budapestnek, az európai fővárosok többségével szemben, nemcsak egy, hanem mindjárt három történeti városmagja van. (1. kép) A nagyváros kialakulásának első lépése Óbuda (a római kori Aquincum, az egykori provinciaszékhely területe), Buda (a középkori királyi székhely és polgári település területe), valamint Pest (a római és középkori alapokon kiépült újkori városrész) egyesítése volt 1873-ban. Később, az 1950-es évek elején kapcsolták hozzá fokozatosan a környező kistelepüléseket, s alakították ki - az akkori szóhasználattal - Nagy-Budapestet. Ettől kezdve a 3 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 10.§ (1) bekezdés
