Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Recenziók
Lakótelepek. A modernités laboratóriumai 499 A kötetet Niedermüller Péter tanulmánya zárja, amely összefoglalását kívánja adni a modem város kialakulásának és ezen belül a lakótelep helyének, majd mindkettő, a kései modernitásban bekövetkező válságának. Állítása, miszerint a második világháború utáni urbanizáció során a városba áramló vidéki tömegeknek nem volt korábban kapcsolatuk a várossal, és ebből következtek a problémák, igaz lehet, de nem újdonság, mert ez nem csak a nevezett időszakban volt így. A lakótelepek helyzete nem a 80-as években vált problematikussá, hanem korábban, és nemcsak nyugaton, hanem már Magyarországon is. Hiszen azoknak a lakótelepeknek egy részénél, amelyeket a nyolcvanas években kezdtek építeni, már épp a korábbi tapasztalatok miatt változtattak az alaprajzokon és az elrendezésen. Továbbá a dzsentrifikáció fogalmát a szerző kissé leegyszerűsíti. Nem biztos, hogy emiatt, de nem állja meg a helyét az az állítása, amely szerint a szimbolikus gazdaság azáltal hoz létre stigmatizált helyeket, hogy megkülönböztet, kizár egyes csoportokat a térhasználatból, és ezzel stigmatizált helyeket hoz létre. Itt ugyanis két különböző dologról van szó. Annak, hogy pl. a lakóparkokból kizárják a társadalom egy részét, nincs köze a stigmatizált helyek kialakulásához, mert az utóbbiak a város szegénynegyedeiben jönnek létre, illetve jöttek létre már a dzsentrifikációt megelőzően is. Az urban underclass, vagyis a feleslegessé váló népesség leírásánál a szerző először csak sejteti, aztán ki is mondja, hogy a szegénynegyed termeli ki azt, ami így kissé leegyszerűsített állítás, noha a kettő között van összefüggés. A tanulmányokban többször előfordul a lakótelep és annak egyik válfaja, a panellakótelep összemosása, ami a köznyelvben is jelen van. A szerzők írásaiból néha úgy tűnik, mintha az 1945-1990 közötti periódusban a lakótelep lett volna az egyetlen építési mód, ez jelentette volna egyedül az újat. Több írásban már nem is a lakótelep, hanem egy, a lakótelepeken különösen jól megfigyelhető jelenség felől indul el a szerző, miközben az olvasóban fölmerül, hogy nem is annyira lakótelepi jelenségről van szó, hanem valami általánosabbról, ami másutt is felbukkan. Innen adódik a kérdés, hogy a tudományos elemzés szintjén is nevezhető-e lakótelepi jelenségnek valami pusztán azért, mert az elterjedése az emberek fejében összemosódott a lakótelepi életforma tömegessé válásával. Bár a kötet egyes írásaival kapcsolatban számos kritikai megjegyzést megfogalmaztunk a fentiekben, összességében mégis azt mondhatjuk, hogy hiánypótló műről van szó. Míg a rendszerváltozás óta megjelent írások szinte kivétel nélkül építészeti, városszociológiai vagy városföldrajzi szempontból vizsgálták a lakótelepek problematikáját, addig a jelen kötet új, friss megközelítések alkalmazásával próbálja tovább mélyíteni a témáról felhalmozódott tudásunkat. Szabó Balázs
