Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)

Recenziók

480 Recenziók KUBINYI ANDRÁS Tanulmányok Budapest középkori történetéről /-//. Szerk. KENYERES ISTVÁN - KIS PÉTER - SASFI CSABA A német tanulmányokat fordította: BÜKI BORÓKA - F. ROMHÁNYI BEATRIX Budapest, 2009. Budapest Főváros Levéltára. (Várostörténeti Tanulmányok) 870, LXXVII p., CD-melléklet Idestova öt esztendeje merült fel a gondolat, hogy Kubinyi Andrásnak a fővárosra és környékére vonatkozó, különböző folyóiratokban és gyűjteményes munkákban meg­jelent tanulmányait önálló kötetben kellene összegyűjteni és hozzáférhetővé tenni. Budapest Főváros Levéltárának munkatársai a szerzővel konzultálva állították össze a kiválasztott cikkek listáját. Akkor még senki nem gondolta, hogy a 34 tanulmányból álló két vaskos kötet megjelenése már az emlékezés, a történészi munkát lezáró szám­vetés része lesz. A várostörténet iránt érdeklődő olvasók számára közismert tény, hogy Buda, Pest és Óbuda, valamint a környező települések történetének kutatása Kubinyi András munkásságának meghatározó részét tette ki, az életéit állomásait és a szakmai teljesít­ményt tekintve egyaránt. 1954-1978 között ugyanis a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) dolgozott, ahol elsődleges feladata az volt, hogy közreműködjön a Budapest történetét feltáró, több kötetesre tervezett vállalkozás szerkesztésében és középkori ré­szének megírásában. A Budapest centenáriumára készült és végül 1973-1980 között megjelent ötkötetes munka a helytörténet millenniumi felfutását követően az első tu­dományos alapossággal összeállított várostörténeti monográfiának tekinthető. Érthető tehát, hogy a fiatal kutató további pályájára meghatározó hatással volt az ebben végzett munka. Ahogyan 2005-ben a Korall körkérdésére („Hogyan lettem történész?”) vála­szolva kifejtette, ez volt az az időszak, amikor az egyetemről magával hozott hivatal- és kormányzattörténeti irányultság mellé csatakozott és egyre nagyobb teret nyert mun­kásságában a várostörténeti érdeklődés.1 Tovább erősítette ennek a kutatási területnek a fontosságát az a nemzetközi figyelem, amit a szerző munkássága a nürnbergi Hallerok budai szerepéről írt tanulmányának publikálásától kezdve (II. k. 705-741. p.) kiváltott, és amely számos várostörténeti témájú konferenciára való meghívásban, felkérésben is megnyilvánult. A kétkötetes kiadvány a BTM-ben töltött időszaknál tágabb évkörben, 1958-2007 között megjelent írásokat tartalmaz. Ez a tény is jól mutatja, hogy Kubinyi András élete végéig „Budapest vőlegénye” maradt, számos forráshoz, témához, problémához visz- sza-visszatért. Ezért is volt kézenfekvő megoldás, hogy a tanulmányok nem időrend­ben, hanem tematikus egységekbe szervezve követik egymást, és ezeken belül sem a megjelenés kronológiája, hanem a témák belső logikája adja a vezérfonalat. (Bizonyos 1 KUBINYI ANDRÁS: Miért lettem a középkor kutatója? Korall, (2005) 21-22. sz. (november) 218-244. p. A továbbiakban: KUBINYI 2005. URBS. MAGYAR VÁROSTÖRTÉNETI ÉVKÖNYV V. 2010. 480-484. p.

Next

/
Thumbnails
Contents