Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Hatalom és város – Budapest példáján - Argejó Éva: A város titkos bugyrai. Állambiztonsági terek és helyek. Kis titkosszolgálati topográfia, 1945–1953
360 Hatalom és város - Budapest példáján míg a Rózsa utcai raktárukban porcelánvázákat és étkészleteket tároltak.41 Az 1951 májusától beindult kitelepítések kezdetekor az ÁVH heti 120-150 család Budapestről való eltávolításában vett részt, s az ily módon felszabadult lakásokból természetszerűleg részesedtek az ÁVH vezetői is.42 3. A politikai rendőrség működését szolgáló épületek és helyszínek Még javában dúltak a harcok Budapesten, amikor az újjászerveződő politikai rendőrség számára már biztosítani kellett a munka megkezdését, az adminisztratív működést lehetővé tévő különálló épületet. 1945. február 2-án Péter Gábor irányításával felállt a Magyar Államrendőrség Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya a Tisza Kálmán téri (ma: Köztársaság tér) MKP központban. A központ épületében kezdték meg ideiglenesen az elfogott háborús bűnösök és fasiszták lajstromba vételét és kartotékolását. „A pártházból a politikai rendőrség végleg kiköltözött. Az Eötvös utcában van a segédhivatal, az Andrássy úton a politikai rendőrség. A Contit lefoglaltuk, rendbe hoztuk. A bíróság, amely eddig szintén helytelenül a pártházban székelt, ma reggel átment a Conti utcába.”43 Tömpe András Budapestre érkeztével azonban bonyolódott a helyzet. Péter Gábor és csapata rövid időre az Andrássy útról nyíló Eötvös u. 7-ben vert tanyát, majd ezt követően, Kádár János közbenjárására, az Andrássy út 60-ba költöztek át: „Időközben megérkezett a belügyi nyomozó osztály, a debreceni rendőrség, kb. 100 főnyi legénységével együtt, melyet a budapesti politikai osztállyal együtt az Andrássy út 60. szám alatt helyeztünk el.”44 A rivális Tömpe András, aki fontos célként fogalmazta meg, hogy a rendőrség politikai osztályát kihozza az MKP pártházból, azonban Péter Gábor ellenállásába ütközött.45 A két szervezet rövid ideig egy épületben működött az Andrássy út 60- ban, ám Péter Gábor minden eszközt bevetett riválisa eltávolítására, ami végül strukturális változtatással valósult meg: Tömpe Andrással az élen 1945. július 1-jén életre hívták az Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályát, a VI. Bajza u. 52-ben kijelölt székhellyel, amely korábban a Magyar Királyi Rendőrség Vidéki Főkapitányságának székháza volt.46 41 ÁBTL 3.1.9. V-150244. Jegyzőkönyv Komendó János kihallgatásáról. 1953. február 4. 42 PÜNKÖSTI 1996. 396. p. 43 PIL 274. f. 11/10. ő.e. Péter Gábor beszámolója a politikai rendőrség munkájáról. 1945. február 44 MAJTÉNYI 2007. 45 PIL 274.f. 11/11 ő.e. 46 MÜLLER 2009. 39. p.