Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
A városok mindennapjai, életvilága - Tóth Eszter Zsófia: Ágnes és Ilona története. Egy bevándorló és egy bejáró munkásnő csecsemőgyilkossága a fővárosban az 1970-es években
336 A városok mindennapjai, életvilága hatására önvédelmi mechanizmusok lépnek életbe, amelyek hatására az anya megöli a pánikhelyzet fő kiváltóját, az újszülöttet. Geréb Ágnes orvos szerint szülés közben nem beszűkült, hanem módosult tudatállapot lép fel.40 Szociálpolitikai szempontból - Dettre Erzsébet szerint - az újszülöttgyilkosságra ösztönző érv lehet az, hogy az anyák úgy érezhetik, a csecsemő megölése az egyetlen lehetőség arra, hogy addigi életlehetőségeiket, kapcsolatrendszerüket fenntartsák.41 A szocialista időszak szociálpolitikáját Cseres Judit az 1982-1986. évi eseteket kutatva arra alapozva kritizálta, hogy a segítségre, védelemre szoruló terhes nőnek magának kellett volna felkeresnie az orvost, a védőnőt és nem fordítva: tehát nem az intézmények képviselőinek volt kötelezettsége a veszélyeztetettek felkutatása.42 A csecsemőgyilkosságokkal foglalkozó irodalom számos módját látj a annak, hogyan lehetne az esetek számát csökkenteni. Cseres Judit kötetében hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a titokkényszer feloldódjon. Konkrét példákat említett arra vonatkozóan, hogy ha fény derült a terhességre, akkor a terhes nő környezete nem is volt annyira elutasító a születendő gyermekkel szemben, mint ahogy azt a várandós korábban feltételezte. Nagy jelentőséget tulajdonít a közoktatás, a média szerepének, az egészségügyi dolgozóknak, akik találkoznak a gyermekét titokban váróval, és olyan alapítványoknak, amelyekhez a krízisterhesek fordulhatnak.43 Herczog Mária úgy érvelt, hogy nem a kórházak elé kitett inkubátorok segítik a gyermeküket titokban megszülőket, mert ezek csak a jelenlegi helyzetet konzerválják. Az anya ettől továbbra is érezheti úgy: nem baj, ha titokban kell kihordania nem kívánt terhességét és nem tud kihez segítségért fordulni, majd az inkubátor megoldja ezt a lehetetlen helyzetet. Tehát ez szerinte nem védi a krízishelyzetbe került terhes nőt, a születendő gyermek életben maradási esélyeit viszont igen.44 A megoldást ő is az iskolai szocializációban és a terheseket segítő szakemberek megfelelő felkészítésében látja.45 E rövid elméleti áttekintés után két konkrét, az 1970-es években történt esetet elemzek, Ilona és Ágnes történetét. Mint a fenti adatokból láthattuk, a fővárosba bevándorolt, munkásnőként dolgozó Ilona és a napi ingázó, szintén munkásnő Ágnes nem számított tipikus elkövetőnek. Azonban életútjuk a tettig egyúttal a második világháború utáni tömeges társadalmi tapasztalat, a nagyvárosi munkavállalás egyéni megéléstörténete is. Egyéni tragédiáik kiélezett 40 Rákár 2001. 51. p. 41 Idézi RÁKÁR 2001. 56. p. 42 ZSIGMONDI MÁRIA: Oltalmat a születendőnek! 2. Nők Lapja, 1988. április 9. 3. p., április 16. 7. p. 43 CSERES 2000. 195-207. p. 44 Herczog 2001. 89. p. 45 HERCZOG 2001. 95. p.
