Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)

A városok mindennapjai, életvilága - Havadi Gergő: Szombathely vendéglátása és szórakozóhelyeinek életvilága a Kádár-rendszerben

278 A városok mindennapjai, életvilága napig a város első számú szállodája. Szombathely idegenforgalomi mutatói - a határ közelségének dacára - a hetvenes években is jelentősen az országos átlag alatt maradtak, és a szállodák kihasználtsága a hetvenes évek végén sem halad­ta meg a 70%-ot.23 Egyedül a Claudius szálló vendégforgalmában volt jelentős a külföldiek aránya, 1976-ban a vendégek 56%-a érkezett a határon túlról. Ez arra enged következtetni, hogy a városban is sokáig veszteséges volt az állami vállalatok kezelésében lévő vendéglátás és a szállodaipar. A turizmus fejlődése,24 gazdasági szerepének felértékelődése a hatvanas évek közepére érte el azt a szintet, hogy elismerésének jelképeként megszer­vezték az Országos Idegenforgalmi Hivatalt (OIH) és annak megyei központ­jait, így a Vas Megyei Idegenforgalmi Hivatalt is, egyúttal önálló népgazdasági ággá nyilvánították a szektort. Az idegenforgalom jelentőségének fokozatos emelkedését jelzi, hogy amikor 1965-ben ismét a Politikai Bizottság elé került, már „fejlesztésének elvei” jelentették az elsődleges témát, jóllehet állambizton­sági kérdések ekkor is felmerültek.25 „A Kádár-rendszer hetvenes években ki­bontakozó tömegturizmusának gazdaságpolitikai, állambiztonsági előfeltételei azonban csak egy évtizedes tanulási folyamat eredményeként, a hatvanas évek végére teremtődtek meg.”26 Kereskedelmi hálózat és a vendéglátás Gonda György27 közel harminc éves megyei tanácselnöksége alatt, a hatvanas évek elejétől került előtérbe a kereskedelem, és indult jelentős fejlődésnek a vá­ros infrastruktúrája, de a szemléletváltásra, a fogyasztási igények elismerésére már az ötvenes évek végén is volt példa. Ekkor kezdődött meg az utcai közvilá­gítás korszerűsítése, nyilvános illemhelyek létesítése, az úthálózat burkolatának 23 A Claudius Szálló esetében diagnosztizálták a legnagyobb forgalomnövekedést. A 110 ágyas szállodában 1973-ban a férőhely kihasználtság még csak 21%-os volt, ami 1976-ra 73%-ra nőtt. Ebben az évben az Isis szálló 66%-os, míg a Savaria alig több mint 50%-os kapacitás kihasználtsággal üzemelt. VaML XXXIII. MSZMP Szombathelyi Pártbizottságának VB ülé­se, 1977. március 4. Idegenforgalmi helyzet, vendéglátóipar, szállodák szolgáltatásai. 24 „Az 1964-es nyári szezon hozta a magyar idegenforgalom első komoly erőpróbáját. Ösz- szességében több mint 1 300 000 külföldi állampolgár fordult meg Magyarországon. Csak a szocialista országok viszonylatában átlépte a milliós nagyságrendet (1 100 000 fő), a tőkés turisták száma pedig meghaladta a 200 000-et.” REHÁK 2009. 117. p. 25 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) M-KS 288. f. 5/1965/370. őe. Jelentés ide­genforgalmunk helyzetéről és fejlesztésének elveiről, továbbá az ütlevélkiadás helyzetéről, 1965. július 20. 26 REHÁK 2009. 117. p. 27 Pontosan 1957. november 21. és 1978. június 20. között volt Vas Megye Tanácsának elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents