Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Városhálózat, városfejlesztés: városhálózat, városfejlesztési politika - Beluszky Pál: A várossá nyilvánítás gyakorlata Magyarországon 1945 után
142 Városhálózat, városfejlesztési politika Településtudományi szempontból helyeselhető, hogy a városokat nem vonta ki a területi igazgatás kereteiből, biztosította a városok s vonzáskörzetük igazgatási egységét. Ugyanakkor a „politika” befolyását jelzi, hogy a megyei tanács alá rendelt városok körébe sorolta a megyeszékhelyeken s három korábbi törvény- hatósági jogú városon - Sopron, Baja, Hódmezővásárhely - kívül Karcagot és Kisújszállást, ami ma már érthetetlennek tűnik, de tudnunk kell, hogy e Szolnok megyei városok voltak akkor a szövetkezeti mozgalom zászlóshajói, az ún. szövetkezeti városok. (1952-ben Sztálinváros és Várpalota is elnyerte e rangot.) Az egyaránt a várossá nyilvánítást szorgalmazó feltételeket figyelembe véve kifejezetten visszafogottnak minősíthető e folyamat a szocialista éra első felében, 1970-ig mindenképp, de akár 1980-ig is (1. táblázat) Ennek magyarázata lehet a helyi érdekek háttérbeszorulása mellett a beruházási javak szűkössége. Márpedig ekkor a városi rang egyértelműen előnyt jelentett az azt birtokló településeknek; a városi rang mellé egy infrastrukturálisan is fejlett, jelentős gazdasággal - főleg iparral - rendelkező település képzete társult. így a várossá nyilvánítandó települések már a cím adományozása előtt komoly fejlesztésben részesültek, a várossá nyilvánítások szaporították volna azon települések körét, amelyek állami lakásépítésre, ipartelepítésre, infrastrukturális fejlesztésekre, városi intézményekre tartottak igényt. A városok kivételezett helyzetét jelzi, hogy az 1970-es évtized két ötéves terve során a beruházások, költségvetési források 90-92%-a a városoknak jutott. Az 1980-ig tartó időszak első etapjára, az 1950-es évekre különösen jellemző volt a vázolt helyzet. 1951 és 1954 között mindössze 8 település jutott városi ranghoz, majd 1959-ben Ajka, hogy aztán 1966-ig szüneteljenek is a várossá nyilvánítások. Az erőltetett iparosítás, a szocialistának nevezett városok építésének éveiben, az ipar és - legalább is deklaráltan - a munkásosztály piedesztálra emelése korában természetes, hogy ezek az értékek tükröződtek a városi rang adományozásának gyakorlatában is. Az 1950-es évtizedben várossá nyilvánított kilenc település közül hat az ún. szocialista városok közé tartozott (a várossá nyilvánítás sorrendjében Dunaújváros, Komló, Várpalota, Kazincbarcika, Oroszlány, Ajka), Törökszentmiklós a szövetkezeti városok sorát gyarapította; Keszthely és Tata esetében a településhálózatban elfoglalt helyzetük indokolta a várossá nyilvánítást. A városi rang odaítélésének politikai indítékait jelzi, hogy a jogi aktus az ún. szocialista városok számára megelőlegezett volt. Többségük még az 1960-as évek elején is szerény helyet foglalt el a településhierarchiában (erre az időpontra rendelkezünk az egész országra kiterjedő hierarchia-vizsgálattal)8, Du8 BELUSZKY 1967.
