Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Recenziók
418 Recenziók République kereskedelmi és szociális rehabilitációja. A két beavatkozás között eltelt időszakban pedig létezett egy olyan városi színtér, amely sok ellentmondásos sorsot, társadalmi fel- emelkedést és gazdasági hanyatlást, beilleszkedést és kirekesztettséget rejtett magában. A tanulmánykötet először talán vegyesnek, következetlennek tűnhet szerteágazó témái, hirtelen léptékváltásai és változó diszciplináris megközelítései miatt, ám a látszólagos összevisszaság szigorú belső rendet takar. Mintha a távolból látcsővel egyre jobban ráfókuszálnánk az utcára: a komplex, sokszereplős helyi politika befolyásának elemzésétől különböző jellegzetes, az utcában egy bizonyos időszakban élő etnikai csoportokon át a könyv végére eljutunk a személyes sorsokig, intim közelségből ismerhetjük meg egy-egy lakó az utcához kötődő élet- történetét. A könyv első egysége a rue de la République-hez kötődő helyi politikai szerveződéseket vizsgálja, figyelemmel kísérve azt, ahogy ezek a szervezetek az utca stigmatizálódásához viszonyulnak. Sylvie Mazzella és Pierre Fournier ebben a részben található tanulmányából megismerhetjük az utca 19. századi átépítésének történetét, az állam, a helyi befektetők és a lakástulajdonosok bonyolult érdekviszonyait, valamint összefoglalást kapunk az Euroméditerranée projekt (2004-ig tartó) intézkedéseiről, a második rehabilitáció elvárt és már megvalósult hatásairól. Legfőképpen pedig, már ezen bevezető tanulmányból is élesen kirajzolódik az a paradox helyzet, amely a rue de la République-et végigkíséri az évtizedek során, s amelyet a könyv későbbi részeiben található „mikrotörténelmek” is visszaigazolnak. Köszönhetően a fent említett, nagyrészt félresikerült átépítéseknek, a rue de la République gyakorlatilag a kezdetektől fogva azzal küzd, hogy vonzó külseje lepusztult, elhanyagolt közeget takar. Ezzel együtt jár egy olyan hamis, mitikus reprezentáció, amely a múltbeli „aranykort” helyezi szembe a közelmúlt és a jelen megromlott viszonyaival, egy veszélyes, romlott környék kialakulásával. Ez a kép azonban, ahogyan Cesare Mattina is megállapítja a helyi érdekszervezetekről szóló tanulmányában (82-98. p.), egy olyan zárt teret konstruál, amely meghamisítja a történelmi valóságot. Az a nosztalgikus retorika, amely egy barátságos, falusi hangulatú múltról szól, amit aztán a bevándorlók „rontottak el, tettek veszélyes hellyé”, mint látni fogjuk, minden generációban, a rue de la République összes lakócsoportjánál visszatér. Ez a diskurzus azonban éppen saját magának mond ellent: éppen azért bukkan fel újra és újra, mert nem egy statikus állapotú, hanem egy folyamatos hanyatlás következtében kialakult, folyton mozgásban lévő, állandóan cserélődő lakosságú környékről van szó. A könyv második egysége a helyi társadalom átalakulásait vizsgálja. Az utca eltérő társadalmi helyzetű lakói számára-régi bevándorlóknak és frissen érkezetteknek, munkásoknak és középosztálybelieknek - egyszerre jelent társadalmi felemelkedést és deklasszálódást: valakinek kitörés a szomszédos nyomornegyedekből, másnak kiszorulás Marseille fejlettebb környékeiről. A különböző dichotóm társadalmi kategóriák (régiek és újak) és lakóhelyek (udvari és utcai lakások) beható elemzése végül aláássa a rue de la République régvolt „aranykoráról” alkotott víziót: a ciklikus változásokban mindig egymást követték tehetősebb és szegényebb lakók. A társadalmi heterogenitást, a különböző osztályok folytonos keveredését illusztrálja Anne-Marie Arborio megkapó portréja (137-154. p.) egy a 19. század második felében az utcában praktizáló orvosról. Hyppolite Mireur, aki majdnem negyven évig rendelt a rue de la République 1-ben, személyében és munkájában is reprezentálja azt a kettősséget, amit a tanulmánykötet végig hangsúlyozni akar Marseille ezen környékével kapcsolatban. A középosztálybeli Mireur, aki az idők során egyre befolyásosabb közéleti emberré válik, majd 1887-től a város alpolgármesterének is kinevezik, egyszerre gyógyítja az utca minden lakóját, egyrészt a prostituáltakat és a kolerásokat, másrészt az illusztris helyi polgárságot és az elitet. Mindeközben pedig, mint az átépített rue de la République egyik első lakója, az 1868-tól itt élő or-
