Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Recenziók
Marseille, entre ville et ports. Les destins de la rue de la République 419 vos-polgármester az utcához kötődő kitartó munkásságával és hűségével szilárd ellenpontját képezi az általában megfigyelhető folyamatos költözésnek. A kötet következő részének fókuszában még inkább az egyedi sorsok, főleg bizonyos helyi kereskedők állnak, reprezentálva azt a gazdasági hanyatlást, amely a ’60-70-es évektől jellemzi Marseille-t. Az említett időszakban számos, a tengeri hajózásra épülő, a kikötőhöz kötődő iparág megszűnt, más nagyvárosokhoz hasonlóan a kis üzleteket felváltották a hipermarketek, és mindennek következtében a rue de la République kereskedőinek és munkásainak foglalkozásszerkezete is átalakult. A kereskedelmi változás, amelyen természetesen az Euroméditerranée projekt nagyban változtatott (és valószínűleg még fog is), ismét szembehelyezte egymással az utca régi és újabb lakóit, számon kérve a megváltozott kereskedelmi szokásokat és normákat. Amíg az Euroméditerranée célja egy értékes, homogén kereskedelmi közeg létrehozása, addig a rue de la République mindig is a sokszínű, kis értékkel bíró üzleteknek adott otthont. Ráadásul, ahogy a ’70-es évek gazdasági hanyatlása következtében az üzlethelyiségek értéke is lecsökkent, és a boltokat mindig az újonnan érkező bevándorló csoportok tagjai vették meg, a rehabilitációig egyfajta gazdasági deklasszálódás is végbement. A régi kiskereskedők szemében az új tulajdonosok kétszeresen is „bűnösek”: egyrészt, mert egy „veszélyes, nem vágyott” klientúrát vonzanak magukkal, másrészt mivel ők csak akkor válnak sikeressé, amikor a régiek már eltűntek. így születik meg a rue de la République kereskedelmi életének kapcsán újra az a nosztalgikus diskurzus, amelyben a régi kereskedők közötti szolidaritást felváltja egy újfajta, individualista mentalitás. Ehhez a hanyatlás-narratívához adódik hozzá a helyi politika tehetetlensége és be nem avatkozása, amely rövid távon lemond a környékről és a rehabilitáció véghezvitelétől várja a gazdasági fellendülést. Ezt a folyamatot a szerzők Loic Wacquantnak a chicagói South Side negyed alapján megfogalmazott elméletéhez hasonlítják," amely az elszegényedett városnegyedekről való teljes politikai lemondás következtében létrejövő szisztematikus gettósodást, széthullást fogalmazza meg. Véleményem szerint ez a hasonlat túlzó a rue de la République kapcsán: a marseille-i utca és különösen az ott élő bevándorló lakosság elszegényedésében a városi-társadalmi válság egy jóval enyhébb megnyilvánulási formáját figyelhetjük meg ahhoz a totális széteséshez és reménytelenséghez képest, amely a Wacquant által elemzett chicagói fekete negyedet jellemzi. A könyv utolsó egysége testközelbe merészkedik a rue de la République egy-egy lakójához: a szerzők résztvevő megfigyelésen alapuló tanulmányaikban olyan emberek portréját festik meg, akiknek élete, munkája egyértelműen az utcához, az utcai cselekvésekhez kötődik. A prostitúcióval, gyorsétkezdékkel, kávéházakkal vagy éjszakai mulatókkal összefonódó élet- történetek még egyszer, egy újabb prizmán keresztül beszélnek az utca kettősségéről. A tanulmányok mind olyan sorsokat mutatnak be, amelyek egyszerre irányulnak társadalmilag magasabb és alacsonyabb pozíciók felé, egyszerre beszélik el a Rue de la République lakóinak lecsúszását és felemelkedését. Mindeközben a fejezet csupa olyan motívumot ragad meg, amelyek által a marseille-i utca Anderson „Hobohémiájához” válik hasonlatossá: az alkoholistáknak, bűnözőknek, elesetteknek a lokális térhez való viszonyát vizsgálja. A legmegrázóbb illusztrációja ennek az ellentmondásos viszonynak Anna la Crétoise, egy helyi bártulajdonos (288-299. p.), akit az interjú készítői idős korában „találnak meg” véletlenül. Anna, miután év- ** *** ** WAQUANT, Loïc: Parias urbains, Ghetto, banlieues, État. Paris, 2005. La Découverte. *** ANDERSON, NEES: The Hobo. The Sociology of the Homeless Man. Chicago, 1923. University of Chicago Press.
