Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Recenziók
Köven, Seth: Slumming: Sexual and Social Politics in Victorian London 403 ták eldönteni, vajon Greenwoodot a szegények sorsáért aggódó önfeláldozó riporternek vagy inkább egy lelkiismeretlen szerencsevadásznak tekintsék-e, aki inkognitóban tett látogatásai során végső soron csak a saját maga szexuális kíváncsiságát elégíti ki. A második fejezetben szintén egy „perverzió”-szerü vonzódással találkozunk a szegény fiúk megmentője, Dr. Thomas John Bamardo és az általa működtetett East End-i árvaház történetében. Köven korabeli sajtóforrások alapján mutatja be, milyen volt Barnardo és árvaháza önreprezentációja, de ennek során egyáltalán nem a Bamardóról mint a „szegény gyermekek megmentőjéről” kialakított kép hitelességére összpontosít - ahogy általában a könyv egészében sem -, hanem Bamardót elsősorban mint egy tipikus „slummer”-t jeleníti meg. Bamardo sok újságírói technikát és trükköt használva Greenwoodhoz hasonlóan elmaszkírozta magát, és így vegyült a londoni szegények közé. Amint az a Slummingbó\ kiderül, a szegény gyermekekről készített képeivel híressé vált filantróp megosztotta a londoniakat. A fényképek ugyanazokat a gyerekeket először piszkosan és teljesen lerongyolódott ruhában, majd tiszta és rendes öltözékben ábrázolták. Később azonban kiderült, hogy már az első fénykép is beállított volt, a gyerekek azokon is a Bamardótól kapott ruházatot viselték, mert a sajátjuk a fotók készítőjének megítélése szerint nem volt „elég rongyos”. A gyermekeknek a cél elérése érdekében a tehetetlen szegénység szimbólumaiként, önálló cselekvésre képtelen emberekként való beállítása a korabeli londoniak, de Köven és talán a könyv olvasói számára is a filantrópia morális problémáira világítanak rá. (133. p.) Míg az első két fejezet alapján a slummingolás kizárólag férfi foglalatosságnak tűnhet, amint ez a harmadik fejezettől nyilvánvalóvá válik, a női slummingolók szintén gyakori látogatói és egyben fontos feltárói voltak a szegénynegyedeknek. Elisabeth Banks amerikai újságíró személyében az első rész végén egy tipikus flâneur újságíróval találkozunk, aki cselédnek kiadva magát szatirikus riportokkal szolgált a jómódú háziak és az általuk alkalmazott személyzet közötti kapcsolatról. De ellentétben sok más közép- és felső osztálybeli nővel, akik a szegénység elleni harc élharcosaivá váltak, Banks a könyv többi szereplőjével ellentétben megtagadta és összességében lenézte a jótékonykodás minden formáját. Az ö esetében a slummingolás oka kizárólag a karrierépítés volt. A könyv második részének első fejezetében Köven az 1900-as években a szociális munkát életformaként és magasabb küldetésként felvállaló nők motivációit vizsgálja. A szerző értelmezése szerint a szociális munkássá váló nők a slummigolás által maguk mögött hagyhatták származási miliőjük merev társadalmi szabályait és koruk morális rendjét. Köven úgy látja, hogy a jómódú és a szegény nők között kialakult „testvéri szeretet” sokszor a homoerotika határát súrolta, amit a korabeli slum-irodalom gazdag forrásanyagával illusztrál. Ezekben a forrásokban - a magasabb társadalmi osztályokból származó nők mindennapi életéről szóló írásokról van szó - feltűnő a kosz, a piszok, a mocsok, a szenny (dirt) mint fizikai anyag és mint szexuális jelleggel bíró metafora gyakori előfordulása. A mocsok és a szexualitás közötti viszony elemzése során Köven arra keresi a választ, hogy vajon az előbbi miért volt olyan nagy hatással az elit társadalom nőtagjaira, s ez miképpen befolyásolta Anglia szociálpolitikáját a „szenny” és a szegénység elleni küzdelemben. A férfiakat szintén intim és szoros szálak fűzték a szegény emberekhez, és Köven szerint a nőkhöz hasonlóan szociális munka címén intim, segítő kapcsolatrendszert alakítottak ki a London szegénynegyedeiben élő férfiakkal. Az utolsó fejezetben az angol Settlement House mozgalom első két közösségi házával, a Toynbee Hall-lal és az Oxford Házzal ismerkedhetünk meg. Az 1890-es évektől kezdődően az angol társadalmi elit sok fiatal férfi és nő tagja megfordult és hosszabb-rövidebb ideig élt is ezekben a londoni slumokban lévő közösségi házakban. Elsődleges céljuk a londoni szegények terheinek
