Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Recenziók
Szilágyi István: Szombathely városépítés- és építészettörténete... 435 iskolázottságú, később Szombathelyen letelepedett Rauscher Miksa helyettesített. A mai Savaria Múzeumhoz készült tervet Wälder Gyula dolgozta át, aki a budapesti Műegyetemen Czigler Győző tanítványa volt. Figyelemre méltó az a tény is, hogy a zsinagóga és az evangélikus templom Ludwig Schöne bécsi építész tervei szerint épült fel. Mindez nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchián belüli kapcsolatrendszereket, az építészek „vándorlását” tükrözi, hanem azt is, hogy a város a századfordulón jelentős központ volt. Az építészek képzésével, a Szombathelyen megforduló budapesti építészekkel részletesen is foglalkozik a kilencedik fejezet. A szobroknak szentelt hatodik fejezet külön kiemeli, hogy a város vallásos közösségének legjelentősebb alkotása a Szentháromság-szobor megújítása volt. A barokk szobor felújítása 1869-ben készült el. 1951-ben az egyházellenes politika részeként a Székesegyház elé helyezték át, végül társadalmi összefogás következtében 2000-2001-ben eredeti helyére, a Fő térre helyezték vissza. Érdekes szempontra hívja fel a figyelmet A városépítés áldozatai. Műemlékvédelem című fejezet is. A modernizálódás építkezéseivel számos korábbi épület pusztult el. A korabeli műemlékvédelem figyelme ugyanis csak a monumentális épületekre terjedt ki. Jellemző az akkori helyreállításokra a ferences templom a kor ízlésének megfelelően kialakított homlokzata is, amelyet az 1958-as restauráláskor távolítottak el. A könyv legértékesebb - a városépítészet iránt érdeklődő és a kutató számára is jól használható - része Az alkotók és alkotásaik című fejezet, amely 70 oldalon keresztül, betűrendben mutatja be a korszakban a városban működő-helyi és más - építészeket. A közölt életrajzi adatok alapján az olvasó számára is lehetségessé válik egy adott szombathelyi épületnek az építész életművében való elhelyezése. A korabeli és mai képekkel, levéltári tervekkel, rajzokkal gazdagon illusztrált fejezet az első ilyen jellegű összefoglalás a város építészetére vonatkozóan. A kötetet szakszerű és pontos jegyzetapparátus kíséri. A főszöveghez 1000-nél is több hivatkozás csatlakozik. Kicsit talán kifogásolható, hogy ezek a jegyzetek a kötet végére kerültek, így olvasás közben hátra kell lapoznunk, ha kíváncsiak vagyunk az idézett anyag forrására. A lábjegyzetek használata azonban nyilvánvalóan megbontotta volna a kéthasábos szöveg egységes megjelenését. Végül meg kell említenünk a kötet esztétikus, elegáns kivitelezését. A keménytáblás, igényes megjelenésű könyv fejezeteit fekete-fehér archív és mai fotók, levéltári tervek, korabeli dokumentumok kísérik, amelyeket az utolsó részben 16 nagyalakú színes tábla egészít ki. Szilágyi István utolsó munkáját, aprólékos kutatásokon alapuló, megbízható adatközlései, sokrétű tartalma és gazdag illusztrációs anyaga miatt is haszonnal forgathatja minden olvasó, aki egy dualizmuskori nyugat-magyarországi város építészettörténetével kíván megismerkedni. Sülé Agnes Katalin
