Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Műhely - Szívós Erika: Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és a lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
Szívós Erika: Terra recognita vagy terra incognita? 343 napság fejlődő piacok (emerging markets) néven szokás említeni - mindenütt jellemző, hogy a politikai és gazdasági folyamatoknak köszönhetően nőtt a szakadék a társadalom alsó és felső rétegei között; a lakópark ennek a helyzetnek a jellegzetes városépítészeti kifejeződése. „Buenos Aires, Säo Paulo, Quito, Madrid, Lisszabon, Moszkva és Johannesburg zárt lakóparkjaiban közös, hogy mindenhol ugyanazt a réteget találjuk a háttérben: a gazdasági és társadalmi átalakulások nyerteseit.” [...] „Nem véletlen, hogy [a lakóparkok] mind Dél-Amerikában, mind pedig Dél-Európában és Kelet-Európábán - sokfajta elnevezésük ellenére — két nagy csoportra bonthatóak. Egyrészt a nagyvárosi agglomerációban a tehetős felső rétegeknek épült, széles szabadidős kínálattal és sportolási lehetőségekkel ellátott, laza beépítésű lakóparkokra. Másrészt a nagyvárosok belső övezeteiben, a középosztály kevésbé tehetős rétegei számára épült, viszonylag sok lakást magukba foglaló és szerény szolgáltatásokat nyújtó apartmanházakra. A két típus között csupán egyetlen összekötő kapcsot találunk: a gazdasági és társadalmi átalakulás veszteseitől való elhatárolódást.” (CSÉFALVAY 2008. 113. p.) A könyvben szereplő fotók némelyike igen pregnáns módon illusztrálja ezt a tételt. Az egyik kép, egy légifelvétel Säo Paulo részletét mutatja: a kép közepe táján fal húzódik, a faltól balra bádogváros nyomorúságos kalyibái sorakoznak, a fal másik oldalán pedig elegáns apartmanház látható, teniszpályákkal, egymás fölé nyúló erkélyszerü teraszokkal, minden teraszon a lakó saját kis medencéjével. Kérdés persze, hogy valóban összehasonlíthatóak-e a szakadékszerü társadalmi különbségekkel terhelt fejlődő világbeli országok nagyvárosai az Európai Unió déli vagy keleti tagországainak fővárosaival. Cséfalvay szerint mindenesetre Magyarország lakóparkjai leginkább a dinamikusan fejlődő latin-amerikai és ázsiai régiók, illetve Dél- és Kelet-Európa lakóparkjaival mutatnak hasonlóságot. Nyugat-Európával azért nem, mert ott - az olyan jóléti államokban, mint Franciaország, Németország, Ausztria, a Benelux államok vagy a skandináv országok - alig épültek zárt lakóparkok. Ezekben az országokban ugyanis Cséfalvay szerint általában nem akkorák a társadalmi különbségek, és nem olyan rossz a közbiztonság, hogy az a tehetősebbeket fallal körülvett lakóparkokba kényszerítené; másrészt pedig az állam és az önkormányzatok olyan gondot fordítanak a közösségi terek és a települési infrastruktúra fenntartására, hogy a jobb módú polgárok sem érzik úgy, hogy a becsődölt kommunális politikával szemben inkább az önfinanszírozó és önmagát igazgató, tulajdonosi közösségen alapuló lakóparkot kellene választaniuk. A lakópark-jelenség nemzetközi áttekintése mellett Cséfalvay könyvének másik súlyponti része az elmélet. A szerző egymással versengő, olykor pedig egymással kompatibilis közgazdasági és szociológiai elméletek, illetve modellek sorát vonultatja fel, megmagyarázandó a lakópark világméretű, járványszerü elterjedésének okait. Az általa bemutatott elméletek körén belül a fő ellentét Cséfalvay szerint a közgazda- sági és a szociológiai modellek között feszül. Míg „a közgazdasági megközelítés szerint a zárt lakóparkok az emberek racionális fogyasztói döntéseinek és természetes piaci folyamatoknak az eredményei, „a szociológiai nézőpont szerint [...] a zárt lakó
