Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Műhely - Szívós Erika: Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és a lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
340 Műhely nyos kritériumok általában fontosak, ilyen például a zártság és a portaszolgálat. De még ez sincs meg mindegyiküknél szükségszerűen. Csizmady hajlik arra az álláspontra, hogy a budapesti lakóparkok jelentős része igazából a lakótelep színvonalasabb kiadása. Ezt a véleményét több dologgal is alátámasztja, egyebek közt a lakóparki lakások fizikai jellemzőinek összefoglalásával. A budapesti lakóparki lakások zöme, mint az összegzéséből kiderül, kis vagy közepes méretű (35-65 négyzetméteres); a 75-85 m2 közötti lakások egy-egy fejlesztésen belül általában alig több mint 10%-ot tesznek ki, a 90m2 felettiek pedig 2-3%-ot. A közepes méretkategóriában a relatíve magas szobaszámot, akárcsak egykor a lakótelepi lakások esetében, úgy oldják meg a tervezők, hogy a nem túlságosan nagy alapterületű lakásba a tágasabb nappali mellé több kis szobát szorítanak be. (Szintén a lakótelepekre emlékeztetnek a beépített, készen kapott berendezési elemek, tartozékok.) A Csizmady és munkatársai által megkérdezettek jelentős része úgy nyilatkozott, hogy nemrég vásárolt lakóparki lakása kicsinek bizonyult, és a közeljövőben költözni szándékozik (vagy költözne, ha módja volna rá). Különösen a családosok elégedetlenek az alapterülettel. Felmerül a kérdés, hogy miért vásárolják mégis az emberek tömegesen ezeket a lakásokat? Miért vesznek sokan egy vagy másfél szobás garzont, holott sejthető, hogy élethelyzetük megváltoztával ez a lakástípus nyomban szűkös lesz majd? Miért építenek a fejlesztők tömegével olyan társasházakat, amelyekben a lakások zöme 35 és 60 m2 között van, és amelyekben elvétve akad csak 80-90 m2 fölötti lakás? Miért reprodukálja piaci viszonyok között a mai építőipar azokat a lakásméreteket, amelyeket a szocializmusban központilag írtak elő, és amelyeknek a szűkösségét annyit kárhoztatták korábban? Az építtetők és a városszociológus ugyanazt a választ adják: azért, mert a budapesti (illetve Budapestre költöző) fizetőképes vásárlók zöme ezt engedheti meg magának. Csizmady azt a tanulságot vonja le, hogy a mára nagy számban megépült lakóparkok összességükben nemhogy enyhítettek, de tovább rontottak a budapesti lakásállomány összetételén, adottságain - már ami a lakások alapterületét illeti. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy mi teszi - legalábbis kezdetben - vonzóvá ezeket a túlnyomórészt előnytelen méretű lakásokat. A rendszerváltás előtt épült lakótelepi lakásokhoz képest vonzó tulajdonsága a lakóparkiaknak az, hogy a leendő tulajdonosok bizonyos mértékig beleszólhatnak otthonuk jellegének kialakításába (pl. burkolóanyagok, színek, olykor válaszfalak elhelyezése tekintetében). További előny természetesen, hogy a lakóparkok újonnan épültek; mind külső, mind belső megjelenésüket tekintve rendezettek, „esztétikusak”, a homlokzatok és enteriőrök kialakítása pedig nagyjából megfelel a mai építészeti ízlésnek. Úgy tűnik, hogy ezek a pozitívumok a lakóparkot választók szemében legalábbis eleinte, a lakás megvásárlásakor kompenzálják a kis alapterületből adódó hátrányokat. Nagy kérdés persze Csizmady szerint, hogy mi lesz majd a lakóparki lakásokkal az évek múltával. Mennyit fognak érni a lakóparki lakások tíz vagy húsz év múlva, akkor, amikor gyakran előnytelen adottságaikat nem kompenzálja már a friss vakolat il-
