Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Nagy Ágnes: A lakásügy: magánügy és közügy határa a népi demokrácia kezdetén
278 Tanulmányok előtti vitáknak részét képezheti-e vagy sem a politikai vádaskodás. Úgy tűnik, a társadalom egyes tagjai ennek igényével léptek fel. A magatartási norma létét érintő társadalmi egyezkedés kimenetelére azonban döntő hatással bírt a közintézmények döntéshozási gyakorlata. Döntő volt, ahogyan a közhivatal az állampolgári kezdeményezésre válaszolt: hatásköre és ezzel a lakásügyi viták részévé tette-e a politikai vádaskodást, és ezzel a lakás terének a politikum felé való megnyitását legitimálva áthelyezte-e a köz- és a magánszféra közötti határvonalat? Ez egyben persze azt is jelenti, hogy miközben a lakásügy jogi szabályozása nem teremtett direkt kapcsolatot a politikum és a lakáskiutalás között, addig a lakáshivatali adminisztráció a jog alkalmazásában biztosított mozgásterében, a döntéshozási gyakorlat révén kialakíthatta ezt a kapcsolatot. A József körúti viszály összefüggéseit a Szabadságban megjelent cikk kontextualizálta olyan formán, hogy a „társadalmi ellenség” konstrukcióját a lakáshivatal előtti lakásviták diszkurzív terébe illesztette. A cikk nem a népbírósági ügyet dramatizálta, hanem a lakásvitát: a szereplőket ezen logika szerint formálta meg. Stolnickiné ennek megfelelően „grófné”-ként jelenik meg, akinek a vita tárgyát képező József körúti lakáson kívül még további két négyszobás lakása van, és aki a József körúti lakást el akarja adni. A több lakás, azon belül is nagylakások birtoklásának, valamint a lakáseladás szándékának motívumaival a cikk a korabeli közbeszéd sztereotip alakját idézte fel: a lakásával spekuláló, következésképpen a közérdeket sértő, „antiszociális” nagylakás-tulajdonos figuráját.41 Stolnickinénak valójában egyetlen bérleménye volt. A cikk ugyanis úgy tüntette fel, mintha az a két lakás is az övé lett volna, amelyekbe a konfliktus idején befogadták. Ezek valójában egyrészt a József körúti ház tulajdonosának, másrészt egy Baross utcai házban élő rokonainak lakásai voltak.42 Vele szemben Siposék a sokgyermekes munkáscsalád típusaként jelentek meg, akiket a kilakoltatás fenyeget.43 A vita ilyen ellentétpárban való ábrázolása a kommunista sajtó „lakásügyei értelmezési keretét alkotta. Ez az értelmezési séma már önmagában is a közérdek egyfajta koncepcióját közvetítette. A cikkíró azonban a nagylakás-tulajdonos „grófné” és a munkáscsalád küzdelmét egy másik értelmezési keretbe is beillesztette, amikor a vitát az egész házra kivetítette. Az elbeszélés ilyen formában történt alakításával a kommunista újságírás egy másik to41 Csak egyetlen példa erre a megjelenítési módra: „Hogy Pesti István [...] mennyire antiszociális gondolkodású igazolja az a tény, hogy a vele együtt több mint egy éven át dolgozó munkás társát akarja a valóságnak meg nem felelő állításaival tél kezdetén attól a lakástól megfosztani, amit részére a hatóság kiutalt, csak azért, hogy főbérleti lakásának árubabocsátásával jogtalan anyagi eszközökhöz jusson. Hiszem, hogy Pesti Istvánnak ehhez a spekulációjához a hatóság nem fog segédkezet nyújtani.” BFL IV. 1470.b 17.642/1948. Kondri Géza péksegéd észrevételei fellebbezésre, 1948. október 24. 42 Özv. Stolnickiné az 1948. július 2-i népbírósági ítélet szerint ekkor már a VIII. kér. Baross u. 77. szám alatt lakott. 43 „»Gróf« Stolniczky Guidóné három évvel ezelőtt kiadta a harmadik emeleten lévő romos lakását özvegy Sipos Mihálynénak és négy gyerekének.” Ebben a beállításban Siposné egy sokgyermekes családanyának tűnik, az ügy dokumentumai azonban csak két lányáról adnak hírt.
