Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Magyar Erzsébet: Budapest parkjai és közönségük, 1870–1918
Magyar Erzsébet: Budapest parkjai és közönségük (1870-1918) 251 úgy vélte, hogy megvásárlásával a főváros végre játszóhelyet biztosíthatna a gyermekeknek, hiszen a Múzeumkertben, az Erzsébet téren valamint a József [nádor] téren sem játékra, sem a kimerítő sétát követő megpihenésre nem nyílik lehetőség a túlzsúfoltság miatt. A kispénzű családok számára pedig csak a Svábhegy és a Zugliget kínálkozik kirándulóhelyként, ám sokgyermekesek esetében ez is túl drága, s az odajutás is nehézkes. Bár a Margitsziget 1909-től a Közmunkatanács tulajdonába került, ily módon való hasznosításának javaslata mégsem talált követőkre: az 1919-es rövid intermezzót kivéve a sziget megőrizte elitjellegét, amelyet az is erősített, hogy 1948-ig csupán beléptidíj ellenében volt látogatható. A már meglévő zöldterületek célszerűbb, a gyermekek szempontjából is kedvezőbb kihasználása többször is felmerült. A városvezetés részéről azonban elutasító válaszok születtek az erre irányuló megkeresésekre. 1885-ben a Széchenyi sétatér közelében óvodát („egyesületi gyermekkertet”) működtető Fröbel Nőegylet azzal a kéréssel folyamodott a fővárosi tanácshoz, hogy a Széchenyi tér 2. sz. házzal szemben, a tér kerítésén egy bejáró kaput nyisson. Kérésüket a következőképpen indokolták: „Gyermekkertünket látogató kisdedekre nézve egészségi szempontból kívánatos volna, hogy minél többszer, minél több időt töltsenek a nevezett sétatéren; minthogy azonban a sétatérre való átjárás nehézségekkel, sőt veszéllyel jár-mert a legközelebbi kapu is távol esik a kis gyermekekre nézve - eddig a gyermekkertésznők a nagy felelősséggel járó kis utazást nem vették mindannyiszor igénybe, mint ahányszor az idő és a gyermekek egészségi jóléte megkívánta volna.”60 A főváros azonban azzal utasította el a kérést, hogy fedezet hiányában nem valósulhat meg a kérvényezett újabb bejárat. Az üde, egészséges levegőjű budai oldallal szemben a jobbparton továbbra is a Városliget kínálkozott az egyetlen nagyobb játszóhelyként a gyermekek számára. Minden oldalról való beépítettsége, valamint a látogatók nagy száma miatt azonban a Liget szűknek bizonyult, ráadásul levegőjét az újpesti gyárak szennyezték: „A főváros eltiltotta a belső területtől a gyerekeket, de - kikergeti őket a külső területekről is. Kikergeti őket a Városligetből is, ebből a hatalmas parkból, amelyet - úgy látszik-egyenesen arra akar berendezni, hogy öreg uraknak legyen délelőtti, meg a délutáni pihenőhelyük.”61 Azon részén, ahol lehetőség nyílhatott volna a szabad játékra, a hiányos felügyelet okozott gondot: „A mi Városligetünkben úgyszólván csak egy hely van, ahol játszhatnak a gyerekek, t.i. a tó és az Iparcsarnok közötti részen. De oda a kaszakapakerülő kamaszok és piszkos csirkefogók hada is betolakszik. A jobb nevelésű gyermek az aljas beszédeik és durvaságuk miatt onnét kénytelen menekülni.”62 Ám az őrök durvasága is sok panaszra adott okot: „De a liget őrei sem különb emberek. Durvák. Gyakran még a bothoz is folyamodnak. Megesik, hogy a menekülő gyermek után még botot is dobnak.”63 60 BFL IV.1407.b 1169/1885-11. 61 Kié a Liget? Pesti Napló, 1911. szeptember 13. 62 HAVAS MIHÁLY: A gyermek a Városligetben. Budapesti Hírlap, 1911. május 14. 38-39. p. 38. p. 63 Uo. 39. p.
