Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

RECENZIÓK - Beluszky Pál — Győri Róbert (szerk.): Magyar városhálózat a 20. század elején Ismerteti: GERHARD PÉTER

maiak a szerzők szerint még székhelyük regionális szerepkörét mutatják, az Első Magyar Biztosítótársaság 23 fiókja viszont már a fejlett megyeszékhelyek kategóriáját jellemzi. Hasonlóképpen a 39 városban megtalálható háromnál több középiskola a fejlett megyeszékhelyekre, míg a 41 királyi gazdasági felügyelőség már a következő hierarchiaszintre utal (99-101. p.). A pénzintézeti betétállomány felvétele a jellegadó intézmények közé pedig azt a problémát veti fel, hogy eltérő modernizációs szintű, valamint eltérő „fejlettségű" régiókban ez a szám nem feltétlenül a város jelentőségét emeli vagy csökkenti, hanem az egész régió gazdasági fejlettségét minősíti, függetlenül eme városi funkció által ellátott (városi vagy vidéki) népesség számától. Hasonlóképpen aggályos, amikor a városi funkciók mennyiségi vonatkozásainak vizsgálatakor a bankbetétállomány alapján úgy számolják ki az ellátott lakosság számát, hogy az egyes városokra vonatkozó adatot a-jelentős regionális eltéréseket elfedő - országos átlaggal vetik össze. Ez a mutató tehát inkább az adott város és vonzáskörzete modernizációs szintj ét méri, és a városok összehasonlítását csak egy, a modernizáció mértékét tekintve homogén régión belül teszi lehetővé. Több ízben esik szó a magyar és a nyugat-európai városfejlődés különbségei között arról, hogy a magyar városok esetében sokkal nagyobb a kontinuitás a feudális kori városokkal, mint Nyugat-Európában (131-132. p.). A diszkontinuitás azonban Nyugat-Európában is csak a városállomány egy részéről, elsősorban a gyáripari körzetek városairól mondható el. A szerzők azon tétele, hogy a magyar városok modernizációja a feudális előzményektől mintegy függetlenül, személyi folytonosság hiányában, kívühől érkezett aktorok útján ment végbe, szerintem inkább azzal magyarázható, hogy a nyugat-európai városokban a feudális viszonyok már jóval korábban átalakultak, így ott a polgárság már régóta nem céhes privilégiumainak védelmezésével volt elfoglalva. Ez tehette folyamatosabbá a nyugati városok tőkés átalakulását, és ezért lett a magyarországi hagyományos polgárság inkább a változások ellenzője. Az Alföld városainak a korszakban töretlen népességnövekedése is árnyalható állítás. A 19. század elejéhez képest - és abszolút számokban is - nagy ugyan a népességnövekedés, de az alföldi városok a 19. század közepén más területek városaihoz képest jóval előrébb találhatók a lakosságszám szerinti rangsorban. A 19. századvégére ez a rangsor jóval kiegyenlítettebbé válik, az alföldi városok mellé (vagy elé) felzárkóznak más, a vasút vagy más urbanizációs tényezők révén új életre kapott városok. Ezért csupán a 19. század eleji rangsorral összevetve csalóka képet kaphatunk az évszázados trend egyirányúságával kapcsolatban. Végezetül néhány szót ejtenék a kiadvány szerkesztésével kapcsolatban. A megfogalmazás gördülékeny és olvasmányos, a főbb állítások tételes kiemelése segíti a gondolatmenet megértését. Talán a többször ismétlődő példákat meg lehetett volna ritkítani. A szerzők többször emeük ki például Alsókubin mindössze 1800 fős lakosságát, vagy az aradi bankbetétállomány volumenét, miközben jó néhány város (például Szekszárd) jellegzetességeiről nem esik szó. A kötet jól forgatható, a térképek és az ábrák jól illeszkednek a főszövegbe, és könnyen értelmezhetők. A lábjegyzetek fejezetek végi elhelyezése azonban megnehezíti visszakeresésüket, szerintem praktikusabb lett volna, ha akár az oldal alján, akár a kötet végén állnak. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért szintén célszerűbb lett volna a források jegyzékét a hivatkozott szakirodalom felsorolása elé helyezni, nem pedig a lábjegyzetekben elrejteni. A keres* CZOCH GÁBOR - SZABÓ GÁBOR - ZSINKA LÁSZLÓ: Változások a magyar város- és településrendszerben 1784 és 1910 között. Egy adatbázis első tanulságai. In: Kőfallal, sárpalánkkal... Várostörténeti tanulmányok. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997. (Rendi társadalom - polgári társadalom 7.) 37. p.