Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

I. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG: POLITIKAI ÉS SZELLEMI ELIT - Petrovics István: Városi elit a középkori Dél-Magyarországon. Pécs, Szeged és Temesvár esete

telesek fizetni. A másik, 1451-ben keletkezett oklevél arról tudósít, hogy János diák temesvári polgárnak a Krassó megyében fekvő Székás birtokon 20 aranyforintért zálogosítottak el 5 jobbágytelket.

35 Ötvenszer nagyobb volt viszont, vagyis 1000 forint az értéke annak a két birtoknak, Kis és Nagy Palának, amelyeket Posztós Mihály temesvári bíró fia, Benedek adott el a malomvízi Kendefieknek 1430-ban. Az igazán meghökkentő nagyságú érték azonban egy 1507-ben kelt oklevélben bukkan fel. Ebből a kútfőből kiderül, hogy Mészáros László temesvári polgár (circumspectus Ladislaus Mezaros civis oppidi Themeswariensis) Temes megye törvényszékén beperelte Harazth-i Ferencet, mégpedig 32 000 (!) aranyforint erejéig. Az oklevél a per kiváltó okáról sajnos hallgat. Annyit azért még megtudunk a diploma révén, hogy II. Ulászló megparancsolta: a pert, mivel annak „cognitio"-ja meghaladja a megye illetékességét, tegyék át a királyi kúriába.

36 A városaink megjelölésére használt terminusokat vizsgálva leszögezhetjük: Pécs egyöntetűen a civitas, Szeged gyakrabban a civitas, ritkábban az oppidum, Temesvár pedig a villa (1315), utóbb váltakozva az oppidum (1416, 1507) és a civitas (1346, 1391,1402,1410,1474,1476,1492,1523) minősítéssel fordul elő az írott kútfőkben. A terminológia tehát igencsak hűen tükrözi az általunk tárgyalt városok jogi helyzetét, hiszen Pécs püspöki székhelyként az egész középkor során egyházi földesúri városnak számított, Szeged 1498 után egyértelműen királyi szabad város lett, bár ezt megelőzően is alapvetően az uralkodó joghatósága alá tartozott, Temesvár pedig lényegében mindig is királyi földesúri város volt. A legkiterjedtebb autonómiát Szeged érte el, amiben nagy szerepet játszott az a körülmény, hogy a Tisza-parti város önkormányzatának kiteljesedését nem gátolta sem egyházi (püspöki, illetve káptalani), sem világi (megyésispáni) hatalom, bár az itteni alvárnaggyal többször is meggyűlt a polgárok baja. Nagyobb veszélyt jelentett Szegedre nézve az a helyzet, hogy az uralkodók többször is eladományozták, illetve elzálogosították a várost (pl. 1439,1457). Ezt tette-az 1498. évi kiváltságlevél

37 ellenére - II. Ulászló király is, aki kétszer adta zálogba Szegedet (1502, 1510), amelyet csak az 1514. évi országgyűlésen cikkelyeztek be az elidegeníthetetlen királyi javak közé. Szeged polgárai tehát részben tisztán királyi kegyből fakadóan, részben pedig anyagi ellenszolgáltatás fejében számos jogi, gazdasági és egyházi kiváltságot szereztek az idők során. Ezekről eredeti formában fennmaradt dokumentumok, illetőleg különböző időpontokban átírt középkori kiváltságlevelek tájékoztatnak. Roppant érdekes, hogy Temesvárral kapcsolatosan egyetlen privilégium sem maradt fenn, és a pécsi polgárok Mohács előtti kiváltságairól is meglepően keveset tudunk. Ráadásul azt a keveset is áttételes formában örökítették ránk a források. így a pécsi püspökség népeinek 1190-re datált, de 1340 táján hamisított kiváltságlevele, amely szerint a város a püspökség birtoka és birtokainak központja volt, polgárai (cives) vámmentességet él35 MOL DL 102 523. 36 MOL DL 59 966. 37 REIZNER 1900. 88. p.