Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

I. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG: POLITIKAI ÉS SZELLEMI ELIT - Petrovics István: Városi elit a középkori Dél-Magyarországon. Pécs, Szeged és Temesvár esete

székhelytől független egyházmegyei központ volt. Ez a tény azért különös jelentőségű, mert - egy kicsit előrébb ugorva az időben - az ilyen esetekben IV. Béla király a várospolitikát átengedte az egyháznak,

2 s ebből a körülményből fakadóan a világi hatalom, azaz a megye és az egyház, vagyis a püspök között később sem alakult ki komolyabb konfliktus ezeken a helyeken, így a Mecsek-alji városban sem. Mivel Baranya megye központja nem Pécs, hanem Baranyavár volt, Szeged pedig nem tekinthető Csongrád vármegye eredeti székhelyének - sőt a Tisza-parti város a korai időszakban nem is Csongrád, hanem Bács megyéhez tartozott -, a vizsgált városok közül egyedül Temesvárról állíthatjuk csak, hogy a kezdetektől fogva a királyi vármegye központjaként működött. A nemesi megye kialakulásával Temesvár továbbra is megmaradt megyeközpontnak, tudniillik az egész középkor során itt ítélkezett az alispán vezetése alatt álló megyei ítélőszék. Csongrád megyében annyi változás következett be, hogy a comitates eredeti központjaként funkcionáló Körös-parti város a tatárjárás után elveszítette korábbi jelentőségét, és a sedes iudiciara üléseit a 14. század második fele és 1485 között Szegeden tartották. Temesvárral és Szegeddel ellentétben Pécsett viszont sosem gyűlt össze ítélethozatalra a Baranya megyei tisztikar, tudniillik a megyei ítélőszéket Nagyfalun, illetve Szenttrinitáson tartották, vagyis a Mecsek-alji város nem tekinthető sedriahelynek.

3 Az igazgatási szerepkörnél maradva, még néhány további körülményre is fel kell hívnunk a figyelmet. Szeged és Temesvár föesperesség központja volt, Pécs azonban nem látott el ilyen funkciót. Szegeden az igazgatási szerepkör még annyival bővült, hogy a városban már a korai időszaktól kezdve királyi sólerakat működött. Pécs viszont püspöki székhely jellegéből adódóan fontos hiteleshelyi központnak számított, amelyet viszonylag távoli vidékekről is felkerestek, s ugyanakkor 1456-ban és 1515-ben egyházmegyei zsinatot is tartottak a Mecsek-alji városban. Fontos utalnunk továbbá arra, hogy Pécs az 1300-as évektől egy évszázadon keresztül pénzverő- és bányakamara-ispánság székhelyéül szolgált, bár erre vonatkozó késő középkori adat sajnos nem ismert.

4 Arról sem feledkezhetünk meg, hogy II. Ulászló 1498. évi decretumának 34. cikkelye szerint Temesvár főharmincadhely volt, s a 15. századi adatok szerint sókamara is működött a Bega-parti városban. Vizsgált városaink közül a legsajátosabbnak minden bizonnyal Temesvár helyzete tekinthető, amely 1315 és 1323 között királyi székhely volt. Igaz, ez a fejlemény nem a város kedvező földrajzi fekvéséből és fejlettségi szintjéből, hanem egyszerűen abból a körülményből adódott, hogy az oligarchák, különösen a Kőszegiek, valamint a Csák Máté és rokonai, János és István által fenyegetett I. Károly Temesváron talált biztonságos búvóhelyet a maga és hívei számára. Bár a király és udvara már 1323-ban Visegrádra költözött, Temesvár a továbbiakban is fontos hely maradt. Szerepét a 14. század második felében felértékelte I. Lajosnak a Balkánt megcélzó expanzív poli2 Szűcs 1993. 51. p. 3 CSUKOVITS 1997. 366., 368., 381-382. p. 4 Pécsre lásd KOSZTA 1995. 238. p.; KUBINYI 2001. 46. p. 5 KUBINYI 2000. 89. p.