Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)
III. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG - A GAZDASÁGI ELIT - Tózsa Rigó Attila: A pozsonyi gazdasági elit nürnbergi kapcsolatai a 16. században
számos irat futott be a kamarához. Az egyik ilyen szerint 1547-ben Thomas Dreiling nem kevesebb, mint 1500 marhát hajtott át Óvárnál Csehország irányába. 16 Dreilinggal és társával szemben három alkalommal két nürnbergi lép fel követeléssel, összesen több mint 450 forint értékben. Egy évvel később Dreiling 300 marha vámmentes kivitelére kapott engedélyt a kamarától. 17 Nyilvánvaló tehát, hogy Dreiling igen jelentős forgalmat bonyolított le. A pozsonyi Tiltáskönyvben szereplő kintlevőségei és tartozásai összesen mintegy 1800 forintra rúgnak. A kamarai iratokban Wolf Hohenkircher neve szerepel még. A kereskedő 1546-ban egy másik pozsonyival, Cristof Magerrel 200 marha vámmentes kivitelére kér engedélyt. 18 Hohenkircher vagyonára kilencszer jelentettek be tiltást. Tartozásai összesítve mintegy 1180 forintot tettek ki. Nürnbergiek mellett kapcsolatban állt iglaui kereskedővel is. Összesen tizenhét olyan személy szerepel nürnbergi(ek) adósaként, akikről más forrásokban nem lelhető fel további információ. Ezekben az esetekben kénytelenek vagyunk kizárólag a Verbotbuch adataira hagyatkozni. A gazdasági potenciál vizsgálatához érdemes összesíteni az egy személy neve mellett feltüntetett összes követelést, illetve tartozást. Az így kapott legnagyobb összeg a már többször említett Valt Preusnál jelenik meg: kintlévőségei és adósságai összesítve mintegy 11 000 forintot tesznek ki. Őt követi Jörg Holtzapfl (~7800 forint), aki hitelezőként is jelentős összegeket követel (-2644 forint). Holtzapfl társa lehetett Mathes Göschl, mivel adósként általában együtt jelennek meg. Utóbbi tiltásai mintegy 1660 forintra rúgnak, tőle pedig összességében 5155 forint körüli summát követelnek. A kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező Gregor Fein nevéhez közel 6300 forintnyi végösszeg köthető, a politikai elithez tartozó Maier családból Faich Maiernél összesen mintegy 4000 forintnyi tartozás mutatható ki (tiltó személyként nem szerepel). Három polgárt találunk még 2000 forint feletti végösszeggel. Kb. 2480 forintra tehető a Thomas Dreilinggel együtt előforduló Wolfgang Reisner össztartozása. Ellentmondásos a Florian Widman vagy onosságáról kialakítható képünk. Feleségével közösen végrendelkezik 1541-ben, a testamentum egy kis összegű pénzhagyatéktól eltekintve semmilyen vagyonrészt nem említ, csak arról rendelkeznek, hogy egyikük halála esetén a másik fél örököl mindent. A Tiltáskönyvből viszont az derül ki, hogy Widmannak kiterjedt kapcsolatrendszere volt (lásd később), és jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolíthatott le (összesítve -2300 forint). A 17 pozsonyi közül három-három személynél 1000-2000 forint, illetve 500-1000 forint között van a kérdéses végösszeg, ugyancsak három személynél pedig 500 forint alatt. Michel Fleischakhernél az összeg nem ismert. Az itt elemzett adatok arra engednek tehát következtetni, hogy a nürnbergiekkel kapcsolatban álló 16 österreichisches Staatsarchiv (ÖStA) Finanz- und Hofkamrnerarchiv (HKA) Hoffinanz Protokolle (HP) Nr. 197., Exp 1547. f. 4r. 17 ÖStA HKA HP Nr. 200. Exp 1548. f. 92v. Utóbbi ügyből arról is értesülünk, hogy Dreiling 622 guldennal tartozott a seyri Jörg Furtmosernak. Utóbbi neve előfordul a Verbotbuchban is, de Dreilinggal közös ügye nem szerepel. 18 ÖStA HKA HP Nr. 195. Exp 1546. f. 78r. A kamara végül 100 guident enged el a fizetendő harmincadból. Mager Pozsonyban hét alkalommal szerepel adósként.