Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

I. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG: POLITIKAI ÉS SZELLEMI ELIT - Pál Judit: Katolikus bíró a református város élén. Egy városi bíró karrierje a 18. század közepén Szatmárnémetiben

és a városháza előtt újra 9 óra tájban öszvegyültek, jártak-költek, tandem 10 óra tájban circiter 200-an ásókkal, kapákkal és más eszközökkel öszverohanván nagy kiáltással az épülethez mentek seregesen, a kőmíveseket elkergették és az napszámosokat, circiter 3 fél óráig tartó idő alatt a fundamentumokat egészen bevágták, az 3 ölnyire ásott kutat betöltötték, a tégláknak 2 vagy 3 sor rakását kihányták és az szegeletkövet is egészen kivették, mocskos szókkal s szidalmakkal, mondván, vésd ki, vésd az ilyen adtát, keresd meg benne a Bíró anyját és az Oberst Lieutenent lelkét. A szegeletkövet aztán a városházához vitték seregestül, de a catholicus nótárius őket nem admittálván s a város kulcsát oda nem adván, az mint hallatik Szatthmárihoz vitték, s ott sem admittáltatván, a Komáromi házhoz vinni akarták, de ugyancsak hozzám s házamhoz hozták oly furiával, hogy soha az nem reménlettem volna. Nálam lévén éppen P(ater) Superior a lárma közt, én mivel benedicalva volt, nem acceptáltam, hanem ő Atyasága cum intestatione a kezéhez vette s a templomban vagyon, hogy a benne lévő F(elséges) Asszonyunk monetai és holmi reliquiák ne profanáltassanak jobban-jobban." Véleménye szerint azonban: „ha ez a népnek most elengedtetik, nem lesz jó belőle, bár a tavaly nyári is ne engedtetett volna meg." Biztos benne, hogy a kamara elnöke „nem hallgathatja el maga camarája parancsolatja ellen tett rugoldozásit". Ekkorra már a kárt is felmérte: 13 ezer tégla, 35 szekér homok és mész ment veszendőbe, valamint a kőművesek munkája.

59 A rövid kis beszámolóból szépen kibontakozik a többsíkú konfliktus néhány összetevője. A legszembetűnőbb a reformáms-katolikus ellentét, amely a szimbolikus cselekvések szintjén is megnyilvánult: a megszentelt alapkő kiásása, magának a megszentelés aktusának durva kigúnyolása, amely ellenkezett a kálvinista hitelvekkel, a kővel való vonulás, ennek profanálása stb. Az egészet tekinthetjük antirítusnak, amellyel a reformátusok a katolikus körmenetet és megszentelést „fordították visszájára". A reformátusok hiába voltak többségben a városban, helyzetük egy elnyomott kisebbségéhez hasonlított. Az új katolikus főbíró demonstratív hatalomgyakorlását és ennek során a katolikus vallási elemek felhasználását provokációként élték meg. A megszentelt tárgyak megszentségtelenítése rokonságot mutat a reformáció kezdeti idejének képrombolásával.

60 Ám nem egyszerű pusztítási vágy vezette a szatmári reformátusokat, és nem csak kigúnyolni akarták a szerintük hibás, „bálványimádó" gyakorlatot. Látszik, hogy ismerték a katolikus vallás rítusait, szakrális elemeit, de jelenlétüket fenyegetésként élték meg, és ez nyilvánult meg az ellemítus során.

61 Valószínű azonban, hogy maguk is visszarettentek tettük következményétől, mert a megszentelt sarokkövet végül is nem merték egyszerűen kidobni, hanem a főbíróhoz vitték. Zanathy nemcsak a városi önkormányzat megsértését, a külső hatalmat képviselte, de hatalmának megjelenítése összefonódott a katolikus vallás nyilvános térhódí59 Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1755. ápr. 30. MOL P 398, 81960. sz. 60 SCRJBNER 1988. 122-144. p. 61 Érdekes párhuzam mutatkozik egy svájci kisvárosban mutatkozó szokással, ahol protestáns fiatalok egy katolikus körmenet alkalmával ellenrítussal űztek gúnyt a hatalom (katolikus) képviselőjéből. VOLKLAND 1997. 3. Heft. S. 386. (370-387. p.) p.