Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

I. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG: POLITIKAI ÉS SZELLEMI ELIT - Pál Judit: Katolikus bíró a református város élén. Egy városi bíró karrierje a 18. század közepén Szatmárnémetiben

Szatmáron a 17. század elejétől működött középfokú református iskola. 1610-ben „a becsületes tanács úgy rendelte, hogy amikor alkalmatosság adatik, wittenbergus scholamestert fogadjanak, amikor pedig abban fogyatkozás lenne, honhazánkban tanult deákot". 45 1636-ban a jezsuiták is létesítettek egy kollégiumot. A református kollégium elleni fellépés mögött nyilván a konkurencia felszámolásának vágya is szerepet játszott. A jezsuiták ugyanis a református professzorok és tanítók állítólagos nagy fizetését is ki­fogásolták. A város azonban ekkor már csak a malom és vásárvám jövedelmét adta az egyház és iskola támogatására. Egy 1753. október 30-i leirat ezért megparancsolta, hogy a malomra katolikus malombíró felügyeljen, a vásárvámot pedig adják haszonbérbe, és a bér a városi pénztárba folyjon be. A huzavona tovább folyt, 1754 februárjában Melczer gyűlést tartott, amelyen jelen volt Almási Rafael jezsuita, Kevi András és Fáy József re­formátus pap, valamint Szigeti Sámuel professzor. 46 A folyamat azonban a fent említett július 8-i rendelettel zárult. A rendelet ellen augusztus l-jén nagy megmozdulás volt a városban. A reformátusok vezetői gyűlést tartottak, amelyen a vidéki nemesség követei is részt vettek, többek között a reformá­tus egyház főgondnoka, Wesselényi Ferenc báró. Ezen egy ellentmondó levelet fogal­maztak. Zanathy magához hívta Hedri András jezsuita superiort, valamint a helyben állomásozó ezred parancsnokát, és feloszlásra szólította fel a nemeseket, katonasággal is megfenyegetve őket. 47 A fenti eseményekről különben Zanathy maga a következő­képpen számolt be Károlyi Ferencnek, amikor a „reformátusok dolgá"-ról érdeklő­dött: semmi egyéb nem történt, csak megparancsolták, „hogy reducaltassanak a stúdiumok a grammatica ascensive és így a 40 togatusok is, az 3-dik praedikátor és professor is. Én a parancsokat publicáltam, respiriumot kértek tőlem, adtam, de mivel a respirium helyett Gáspár Sándor úr házához Csanáldi, Tolnay, Csontos s más uraim mintegy 16 conflualtak és az parancsolat ellen protestáltak, én confluxusokat con­venticulumnak neveztem és hogy a városbul takarodjanak el másuvá tractalni, s nem az én bíróságom alatt agalni, 2 senator által admonealtattam, hogy nem mentek elő­ször, másodszor is adrnonealtattam, és az 2 senator testimonialisát én relatione super actis omnibus felküldöttem, de már kegyelmes uram vége vagyon, mert supervenialt az második parancsolat is, melyben az első parancsolatnak effectuatioja parancsolta­tott sub continuatione in verbo regio s végben is vittük szerencsésen." 48 A reformátu­sokra nézve sérelmes intézkedések ellen ugyanis a szószóló, Hajdú István folyamod­ványt szerkesztett, amelyet a város református lakossága is aláírt. A Helytartótanács erre kemény hangú parancsban intette meg a várost, és az egyik papot elbocsátották. 49 45 BURA 1994.3. p. 46 SARKADI NAGY 1860.180-181. p. 47 Uo. 182-183. p. Az eseményeket Zanathy 1754. aug. 5-én a Helytartótanácsnak is jelentette. 48 Zanathy József Károlyi Ferencnek, Debrecen, 1754. nov. 22. MOL P 398, 81958. sz. 49 SARKADI NAGY i860.137. p.

Next

/
Thumbnails
Contents