Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)
I. VÁROSI VEZETŐ RÉTEG: POLITIKAI ÉS SZELLEMI ELIT - Glück László: Az öt máramarosi város lakosságának elnemesedése a 17. században
A nemességszerzések és telekzálogosítások hátterében álló másik ok a zálogbirtokosok készpénzszükséglete volt. Udvari szolgálatban nem álló személyeknek is zálogosítottak telkeket pusztán az egy összegben felvehető pénzért. A városok egyetemlegesen megállapított földesúri terhe ezzel nem csökkent. Mindazonáltal a földesurak ilyetén motivációjára kifejezetten utaló forrásadatot nem találtunk, az azonban nyilvánvaló, hogy az úrbéres helyzetből való kiemelkedés lehetőségét a városok polgárságának jóval tágabb köre tudta kihasználni, mint ahányan a földesurak körül állandó vagy akár alkalmi jelleggel szolgáltak. Ez a kör pedig többé-kevésbé egybeesett a vagyonosabbak körével. Polgártársai például tehetős embernek ismerték Técsőn Pató Andrást, aki elmondásuk szerint egyszer csak teleknemesítő levelet szerzett magának. 23 Még egy, az események viszonylagos közelségében keletkezett tájleírás szerint is a tehetős családok szereztek bizonyos pénzösszeg fejében személyes nemességet, és adott esetben telküket is így mentették fel a földesúri joghatóság alól. 24 A magánföldesúri fennhatóság idején a telek megnemesítésének gyakorlatilag kizárólagos útja volt a zálogba vétel, hisz a fejedelem nem eximálhatott a magánföldesúr jószágából. Bár a zálogos és az uralkodói nemesítésű telkek közti különbség nem halványult el, 25 az mindössze a zálog visszaválthatóságában állt. Fennállta idején viszont a telekzálogosítás ugyanolyan hatással járt, mint a nemesítés: a telek zálogbirtokosának úrbéri terhektől mentes szabad birtoka volt. Visszaváltásra pedig a gyakorlatban sosem került sor, ilyenre a 18. század második feléig egyetlen példát sem ismerünk. A személyes nemesítésnek a magánbirtokosok idején természetesen előfeltétele volt a földesúri manumissio. 26 Csupán a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy az 1670-es évek eleji röpke kincstári fennhatóság idején I. Apafi Mihály részéről, majd az 1690-es években, amikor az uradalom zálogbirtok volt ugyan, de a birtokos II. Apafi Mihály fejedelmi jogosítványokkal élhetett, újabb személyes és uralkodói oklevéllel történő teleknemesítési hullám zajlott le. 27 23 ÖK opisz 1. no. 186., MOL E 148 fasc. 1680. no. 26-28. (1699-1700). Ugyanezen iratokból derül ki, hogy személyére még nem is volt nemeslevele (végig providus). 24 Topographische Beschreibung der Marmaroscher Gespanschaft. Ungarisches Magazin, 3 (1783) 334-335, p. Kifejezetten az uradalom magánbirtokosai által személyes nemességre előterjesztettek: MOL F 1 26. köt. fol. 27v, 27. köt. fol. 67v-68r, fol. 226v-227r, 29. köt. 189-190. p. Lásd még MOL E 148 fasc. 957. no. 29. 25 Az 1675-ös nemességvizsgálatkor is megjegyzik, hogy az öt városi nemesség nem egy renden van, mert egyesek örökös jussal bírnak, mások pedig csak iure inscriptions bírják a házukat, akiket - igen kifejező módon - temporaneusoknak neveznek. MOL E 148 fasc. 1436. no. 27. 24-25. p. 26 Vö. SZABÓ 1941.19. p. Az öt városból eddig előkerült egyetlen manumissionalis: MOL E 148 fasc. 1680. no. 13. (1658). Számos egyéb adat is rendelkezésre áll azonban az előzetes manumittálásra: MOL E 148 fasc. 957. no. 18., 29., MOL F 1 30. köt. 150-151. p., MOL E 148 fasc. 1680. no. 1. (utóbbi a legkorábbi, 1634-es). Visk nemesei egy urbárium megfogalmazása szerint Rhédey „annuentiájával" kaptak nemeslevelet Apafi fejedelemtől: MOL E 156 fasc. 123. no. 3. 250. p. 27 Számtalan család vezette vissza később nemességét ekkori oklevelekre: JoÓDY 1943. passim; PETROVAY 1910. passim. Sorozatnyi korabeli armális és házexemptió található MOL E 148 1679-1680. és 1865. fasciculusában. Ezek a kiváltságolások már Visket, de még inkább Técsőt is érintették a másik három város mellett.
