Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Brian Ladd: Berlin falai
látták. Mámorító pillanat volt ez azon németek számára, akik Reuterhez hasonlóan a nácik ellenségei voltak. A Harmadik Birodalom éveiben egy jobb Németországba vetett hit tartotta őket életben, s a nyugati világ most elismerte ügyüket. De a megváltás sugaraiban az egykori nácik is sütkéreztek: valamennyi antikommunista berlini együtt állt, és a múltra végre fátylat lehetett borítani. Nyugat-Berlin új identitását az első jelentős háború utáni emlékmű felállításával ünnepelte: a Légihíd Emlékművet Reuter 1951 -ben avatta fel a Tempelhof repülőtéren. A későbbiekben a Fal töltötte be azt a szerepet, amely korábban a légihídnak jutott: Berlint a hidegháború áldozataként jeleníthette meg. A befalazott város legünnepeltebb látogatója minden bizonnyal John F. Kennedy amerikai elnök volt. 1963. június 26-án, a Fal megtekintése után a schönebergi városházán, a nyugatnémet kormány székhelyén elmondott beszédét a befejező német mondat tette híressé. Szavai kiemelték Berlin politikai szimbolikáját: „Bárhol éljenek is, a szabad emberek mind Berlin polgárai. Szabad emberként így én is büszkén ejtem ki a szavakat: Ich bin ein Berliner" Mit üzent pontosan Kennedy azzal, hogy berlininek nevezte magát? Hiszen bizonyos, hogy nem nevezte volna magát németnek. A Berlinerek, a kommunista zsarnokság áldozatai voltak, erényes példái a nemes elszántságnak, és a hidegháborús amerikai propaganda így is jelenítette meg őket. Az áldozat nézőpontjának elfogadása lehetővé tette, hogy a Fal jelentette szégyent a morális felsőbbség álláspontja váltsa fel. Németország kettéosztásának nyugati ellenzői számára a Fal ügyük igazságos voltát s nem reménytelenségét képviselte. A nyugat-berliniek először vereségként élték meg a Falat, amely éket vert maguk és szövetséges védelmezőik közé, akik nem léptek fel építése ellen. De a Fal nyugati politikai szimbólummá válhatott, amikor létét annak bizonyítékaként értelmezték, hogy Németország csak erőszakkal osztható meg. Peter Fechter halála és a hasonló események a legtöbb nyugatit arról győzték meg, hogy a Fal egyszerre kegyetlen és abszurd. A Fal tehát Németország megosztottságát „természetellenes" állapotként jelenítette meg. Ami azt jelentette, hogy az ország „természetesen" és helycsen egyetlen nemzet. A német nacionalizmus sajátos, második világháború utáni helyzetében a Berlini Fal - a nemzeti egység előtt tornyosuló akadály - lett a nyugat kedvenc nemzeti szimbóluma. A Fal rituális megbélyegzései - beszédek, demonstrációk, falfirkák, keresztek - váltak nyugaton a német nemzeti egység legelfogadhatóbb kifejeződésévé. Ugyanakkor a Fal puszta létével alkalmas volt arra, hogy a német identitással kapcsolatos aggodalmakat magára vegye. „Cipzár" volt - jegyezte meg a kelet-berlini író, Lutz Rathenow - amely elválasztva is összekötötte a németeket. 19 A Fal általi elkülönítés magyarázatot nyújtott a németek látszólagos megosztottságára, miközben a német egység gondolata ártalmatlanná vált. Ezt fogalmazta meg a közelmúltban a nyugat-berlini író, Peter Schneider: „egyedül a Fal tartotta fenn az illúziót, hogy egyedül a Fal választja el a németeket". 20 19 RATIIENOW-HAUSWALD 1987. 154. p. 20 SCHNEIDER 1991. 13. p.
