Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Brian Ladd: Berlin falai

A Fal tehát egységet és megosztottságot egyaránt kifejezett. Az adott körülmények között ideális nemzeti jelkép volt, amely a német én megosztottságát az alapvető egység gondolatával együtt hirdette. Úgy tűnt, a Fal magyarázatot ad a „németek" látszólag összeegyeztethetetlen tulajdonságaira - méghozzá nem csak a „jó" és „rossz" németek leegyszerűsítő, ugyanakkor tartós kategóriáin keresztül. A német jellem számos elemzése - több évtized kedvelt témája - a dualizmus, a megosztottság, a kirekesztés és elkülönülés képzeteire támaszkodik. A Fal léte egyszerre erősítette meg ezeket az elképzeléseket, és nyújtott lehetőséget a magyarázatukra a németek közti alapvető kapocs tagadása nélkül. Kelet és Nyugat megosztottsága lehetővé tette a németek számára, hogy a „másságot" kivetítsék honfitársaikra. A hivatalos ideológiát a németek egyrészt úgy értelmezhették, mint ami azt sugallja, hogy a Fal másik oldalán élők kisajátítják az elmúlt sötét korszak előítéletekkel teli, ragadozó vagy autoriter elemeit. Másrészt mindkét Németországban általános volt a Kelet azonosítása a „régi" vagy a „valódi" Németországgal, azt sugallva ezzel, hogy az NDK a hagyományos német erények letéteményese, s egyúttal mentes a külföldi (különösen amerikai) befolyástól. Az NDK a német egységről szóló kijelentések ellenpontjaként a német antifasizmust kínálta saját hivatalos ideológiájaként - nem a régi vagy az egész Németország, hanem egy jobb Németország felé tekintve. Az antifasizmust természetesen úgy lehetett meghatározni, hogy mitől különbözik (csakúgy, mint az antikommunizmust, vagy az ország kettéosztottságával szembeni ellenállást). Legnevezetesebb szimbóluma az „antifasiszta védőbástya" lett, de mivel keleten és nyugaton alig akadt, aki komolyan vette volna annak „antifasiszta" feladatát, a Fal az egész elképzelés hitelvesztésében kulcsszerepet játszott. Más szavakkal az „antifasiszta védőbástya" kínos közjátékká fajult, s az állam, amely ezt a „bástyát" (vagy „falat", illetve „modern határt") felhúzta, elvesztette legitimitását. A kommunista vezetők 1961-ben úgy látták, a Fal létfontosságú az „antifasiszta" német állam fennmaradása szempontjából; 1989-rc a Fal kudarcot vallott - és így nyilvánvalóan maga az állam is. A Fal bukásával a képzelt német egység a kelet- és nyugatnémetek valódi összeölelkczésének adta át helyét. Az ereklye Kelet-Németország a múlté, és úgy tűnik, a legtöbb német szeretné elfelejteni. Igaz ez a Falra is. 1989 óta az egykori halálsáv lépésről lépésre beolvadt a városba. Két év elteltével már nem volt könnyű megállapítani, hol állt korábban a Fal. A legtöbb berlini szerint ez így volt rendjén: a Fallal a megosztottság fájdalmas emléke is megszűnik. Kevesen támogatták a Fal várost átszelő vonalának jelzésére tett korai javaslatot. ( 1995-rc azonban a Fal már eléggé történetivé vált ahhoz, hogy a tervet újraélesszék.) A legtöbben, akik a Falat a német egység akadályaként gyűlölték, a lehető leghamarabb szerették volna elérni, hogy nyom nélkül eltűnjön. Győzelmi érzésük a Fal spontán pusztításában fejeződött ki. Mások azonban elfogadták, hogy a Fal egy kis darabját szükséges megőrizni. A konzervatív-nacionalista Axel Springer kiadásában