Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROSPOLITIKA ÉS VÁROSFEJLESZTÉS BUDAPESTEN A - Tomay Kyra: Józsefváros és Ferencváros - két rehabilitációs kísérlet a fővárosban

dig a házak teljes köm felújítását). Emellett ütemterv készítését irányozták elő a főútvonalak, majd a belsőbb területek felújítására. Az 1955-ben a Végrehajtó Bizottság által elfogadott, de felsőbb szinten nem jóváhagyott Általános Rendezési Terv-tervezet ugyan foglalkozott a sűrűn lakott belső városrészek (belső Erzsébetváros, Józsefváros, Ferencváros) fellazításának gondolatával, de a nagyarányú bontások szükségessége miatt azt a 10 éves fejlesztési ütemen mira halasztotta.

3 1956-ban VB-rcndclet született a főútvonalak tatarozásáról és az ott lévő üzlethelyiségek megfelelő kialakításáról. így került sor a Rákóczi út és a Nagykörút ún. „sortatarozására", az épületek belső felújítása nélkül. Az 1956. évi harcok által megrongált főútvonalakon (elsősorban az Üllői út, Rákóczi út, Múzeum körút) keletkezett foghíjakat soron kívül beépítették az OTP részvételével, amely ekkortól kapcsolódott be a budapesti lakásépítésbe. Az állam első ízben az 1956-os károk helyreállítása érdekében, majd ezt követően kisebb-nagyobb lendülettel támogatta a felújítást. Az MSZMP Politikai Bizottságának a lakáshelyzettel foglalkozó 1958. évi ülésén felmerült ugyan a bérlakások felújításának problémája, azonban az 1950-es évek során átfogóbb belső területi rekonstrukcióra, rehabilitációra nem került sor. Az 1960-ban elfogadott Általános Rendezési Terv (ÁRT), bár felvetette a belső városrészek problémáját, nem tekintette azt elsődleges prioritásúnak az ehhez szükséges bontások miatt. Az elavult belső területek rendbehozatalát megelőzték olyan égető feladatok, mint az Üllői úti Mária Valéria-telep bontása, és a terület újjáépítése (József Attila lakótelep). A szocialista városvezetés a régi pesti bérlakás-állományt kezdetben a kapitalista múlt „eltörölendő örökségeként" aposztrofálta, ezért a terület megújítását legtöbbször ezek lebontásával és új, modern lakóházak építésével képzelték megvalósítani. Ezt a törekvést azonban némiképp hátráltatta, hogy a potenciális nagyarányú szanálás rontotta volna a „nettó lakásszaporulat" mutatóját, ezért először az alacsony szanálási arányt igénylő területek kerültek a városfejlesztés látókörébe. „Technikailag nyilvánvaló, hogy ha olyan helyen építek, ahol egyúttal fel kell számolni nagyon sok egyszobás lakást, akkor a szanálási arány magas, a nettó íakásszaporulat alacsony, ennek megfelelően ezt később kell csinálni, és ha ehhez hozzájárni az, hogy még a technológiának se felel meg a terület, akkor pedig szóba se jöhet. így görgették a rehabilitációs feladatokat."

4 Az 1960-1975 közötti időszakra érvényes 15 éves lakásépítési terv Budapest belső részein nagyobb összefüggő területek szanálását írta elő a VI-IX., I., XL, III., IV., X., XX., XXI. kerületekben. Az ekkor előirányzott szanálás némileg mást jelentett a tervek szerint, mint amit a későbbi gyakorlat mutatott. A Budapesti Várostervező Vállalat (BVTV) 1962-es tanulmánya szerint „Szanálás fogalma alatt azt a komplex tevé3 BFLXXIII.102.a. 173. kötet. Ismertető a budapesti városépítészeti vitához 1953. június. Melléklet a Fővárosi Tanács VB 1955. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéhez. 4 Csorba Zoltán, a fővárosi Beruházási Főosztály, valamint a Szanálási Bizottság volt munkatársa.