Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

RECENZIÓK - Mátay Mónika: Törvényszéki játszmák: válás Debrecenben 1793-1848 Ismerteti: LUGOSI ANDRÁS

antropológiai kutatását lényegében a nyilvánosság története iránti érdeklődése orientálja a várostörténet irányába. Hogy miképpen valósul meg ez a gyakorlatban arra csak egyetlen, az egymást követő fejezeteken áthúzódó szálat szeretnék kiemelni. A bevezető fejezetet követően a helyszín bemutatása során Mátay részletesen jellemzi a korabeli debreceni lakáshelyzetet, a zsúfoltságot, amely megteremti azt a térbeli keretet, ahol az egymás közvetlen szomszédságában lakók könnyen egymás családi- és házaséletének közvetlen szemtanúivá válhatnak. Majd az esettanulmányokban konkrét példákat is látunk arra, hogyan válogatódnak ki soraikból a fel- és alperesek tanúi. Végül a könyv harmadik részében a hírnév problémájának szentelt szisztematikus fejezet annak bemutatásával mélyíti el ennek a kérdéskörnek az elemzését, hogy nemcsak a polgári perek kimenetele szempontjából, de városi életük egésze szempontjából is milyen meghatározó szerepet játszott az egyes emberekről és családokról kialakult kép. A piacon és az utcán terjedő pletykákból, a szóbeli csatornákon keresztül közkinccsé váló történetekből és hírfoszlányokból maga a városi közösség konstruálja meg azt, amit az egyes városlakók hírnevének nevezhetünk. A korabeli debreceniek hírneve ebben az értelemben kollektív reprezentáció. Akinek rossz híre volt a városban, annak nemcsak a törvényszéken származhattak ebből problémái - a bíróság ugyanis a tanúvallomások során nemcsak a konkrét események részletei felől tudakozódott, hanem a kérdéses személyek jellemére is kíváncsi volt -, de általában véve a városi élet egyéb területein is nehezebben boldogulhatott. Mátay Mónika munkája iskolapéldája annak, hogy van alternatívája a várost és a városi levéltárakban fennmaradt iratanyagot puszta társadalomtörténeti laboratóriumnak tekintő szemléletnek, ahogy azt is megmutatja, miképpen lehet bevonni a várostörténetbe az új történeti irányzatok kérdésfeltevéseit, megközelítésmódjait és módszereit bővítve annak hagyományos kutatási spektrumát. Bár ahogy arról fentebb már volt szó az olvasóbarát megközelítésmód alkalmazása miatt az esettanulmányokban a jogi stratégiák rekonstrukciója kissé háttérbe szorult a házastársi kapcsolatok történetének feltárásához és bemutatásához képest, de a szerző védelmében el kell mondani azt is, hogy a három válóper történetének ismertetését és elemzését megelőzően bemutatásra kerül a jogi eljárás alapvető sémája, és az olvasó megismerkedhet az eljárásban részt vevő kulcsszereplőkkel a békéltető szerepét játszó lelkészektől a debreceni ügyvédeken át a bíráskodást végző szenátorokig. Ennek a fejezetnek az egyik legérdekesebb része a debreceni jogászképzés helyzetének bemutatása és az ügyvédség társadalmi helyzetének helyenként élettörténeti részleteket is felelevenítő jellemzése. Ezen túlmenően pedig a lehetséges válóokokról is tájékoztatást kapunk, ami azért lehetővé teszi az olvasó számára is, hogy egy kicsit bele láthasson a különböző al- és felperesi állítások jogi hátterébe. A három esettanulmányban a szerző nemcsak a válóperekben talált adatokat használja fel, de hatalmas forrásanyagot mozgat meg fontos kiegészítő információk figyelembe vétele érdekében az anyakönyvektől a céhes iratokon át a végrendeletekig. Mindezt az esetek bemutatása során rendkívül magabiztosan kezeli, s bár jó mikrotörténészhez méltóan nem riad vissza attól sem, hogy olvasóját időnként bevonja a kutatási folyamatba (pl. hogyan találhatunk meg valakit, akit Kovácsnak hívtak az iratok rengetegében), a jól érthetőség szempontja mégsem szenved sehol csorbát. Ugyanakkor bár néha jelzi a tanúvallomásokban megjelenő elbeszélések lehetséges tendenciózusságát, összességében mégsem kap hangsúlyt az a fontos körülmény, hogy ezeknek a házasságoknak a történetét, azok korai epizódjaitól a végkifejletig nem máshonnan, mint éppen a válóperes iratokból ismerhetjük meg, amelyek utólagosságuk és éppen a jogi stratégiák által súlyosan befolyásolt jellegük miatt alapvetően felülírhatták a házasfelek „eredeti" tapasztalatait. Az, hogy a jogi antropológiai nézőpont a könyv első lapjai után csak a 171. oldalon kerül újra szóba, akkor is