Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

RECENZIÓK - Izsák Éva: A városfejlődés természeti és társadalmi tényezői - Budapest és környéke Ismerteti : BUSKÓ TIBOR LÁSZLÓ

tényezők által nem akadályozott földhasznosítás-változásai már valamivel korábban, az 1850-es évek közepén elkezdődtek. A még így is kissé késeinek mondható nekilendülést leginkább a központtól való nagyobb távolságok magyarázhatják. A centrum szomszédságában fekvő Józsefvárosban viszont a legkorábban, már az 1800-as évek elején megkezdődtek az ilyen típusú változások. Ennek természetesen természetföldrajzi okai is voltak: az itt található mocsarak lecsapolása után a növekedésnek (ezzel együtt a földhasznosítás változásainak) lényegében semmi sem állt útjában. Ezek után nem meglepő, hogy a térbeni terjeszkedés és a népesség növekedése között is hasonló párhuzamok fedezhetők fel. A szerző három népesedési szakaszt különít el: az első szakaszban a lassú és egyenletes, a második szakaszban a gyors és intenzív növekedés a jellemző, hogy azután - a népességmaximum elérése után - bekövetkező harmadik szakaszban nem vagy alig változzék a népesség. A budai mintaterületen a viszonylag későn elinduló térbeni terjeszkedés lassú, kiegyensúlyozott népesedési szakaszokat eredményezett, amelyen belül különösen az első szakasz nyúlt hosszúra. A XVI. kerületben a második szakasz kezdete már jóval korábban kezdődött meg. Mindkét terület sajátossága, hogy Nagy-Budapest létrehozataláig nem léptek át a harmadik szakaszba. Józsefvárosban viszont - ahol a legkorábban kezdődött el a második szakasz - már az 1910-es évektől megkezdődött a népességszám stagnálása. A városfejlődés természeti tényezői - legalábbis egy leegyszerűsített, de kétségkívül szemléletes modell keretében - tehát előttünk állnak. A modellt itt-ott lehetett volna még árnyalni: példának okáért a tökéletes síkságnak nemigen nevezhető pesti típusú sokgócú modell területén a természeti környezet hatásainak zárójelbe tétele nem feltétlenül tűnik teljes mértékben igazolhatónak. Ettől eltekintve a modell rendkívül szemléletes és jó kiindulópontul szolgálhat a későbbi kutatások számára. Egy város társadalmi környezetének tere a város és a városkörnyék funkcionális egységét megteremtő társadalmi kapcsolatok hatókörével azonosítható. Ehhez a funkcionális egységhez közigazgatási, városfejlesztési stb. síkon egyaránt alkalmazkodni kell a mindenkori várospolitikának. A 20. század első felében ez az alkalmazkodási kényszer szorosan összekapcsolódott a közigazgatási határ kiterjesztésének (az ún. „Nagy-Budapest" létrehozatalának) igényével. A könyv második fejezete ennek megfelelően Nagy-Budapest megszületésének legfontosabb állomásaival (a Bárczy-Harrer-féle 1908-as elképzelés Nagy-Budapestről (1908), a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hatáskörének 1937-es kiterjesztése a Budapesttel szomszédos településekre) vezeti fel Budapest társadalmi környezetével kapcsolatos kutatásait. Azonban a budapesti agglomeráció fejlődése máig szakadatlanul tart, melynek következtében az 1950-ben meghúzott közigazgatási határok ma már nem feltétlenül fedik le város és környezete funkcionális egységének határait. Ezért kerül Izsák Éva elemzésének homlokterébe a közigazgatási határ mindkét oldala. A belső agglomerációs gyűrű áttekintése után három kiválasztott mintaterület részletesebb elemzése következik. Az előző fejezettel ellentétben azonban itt nem egy-egy, ma a főváros részét képező területről van szó, hanem a közigazgatási határ két oldalán elhelyezkedő „párokról", úgymint a II. kerületről (Pesthidegkút) és Sólymairól - Nagykovácsiról, a IV. kerületről (Újpest) és Dunakesziről, illetve a XVIII. kerületről (Pestszentlőrinc, Pestszentimre) és Vecsésről Gyálról. A vizsgálatok eredményeképpen három eltérő jellegzetességgel bíró határzóna különböztethető meg. A város fejlettebb részeihez tartozó mintaterületeken (pl. II. kerület - Solymár, Nagykovácsi) a fejlődés egyre inkább kisugárzott a határ külső oldalán lévő településekre is. A gyenge infrastruktúrával, rossz minőségű lakásokkal és alacsony társadalmi státusú itt élőkkel jellemezhető délkeleti régió (így a XVIII. kerület) viszont képtelen volt érdemleges hatást gyakorolni a belső agglomerációs gyűrűre, sőt Vecsés és főleg a különösen kedvezőtlen mutatókkal