Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

RECENZIÓK - Csukovits Enikő - Lengyel Tünde (szerk.): Bártfától Pozsonyig. Városok a 13-17. században Ismerteti: GERHARD PÉTER

Bártfától Pozsonyig. Városok a 13-17. században 459 Bártfa vagy Pozsony), vagy a legjelentősebb bányavárosok (Besztercebánya, Selmecbánya) társadalmával foglalkoznak. Az azonban vitatható, hogy egy ilyen, összefoglalónak szánt várostörténeti munkában elég-e egyetlen város-meghatározási módszert alkalmazni (mármint Kubinyiét, hiszen őt Marsina csak néhány ponton, elsősorban a jogi városfogalom újabb hangsúlyozásával módosítja). Kubinyi András ugyanis csupán a 15-16. századi városokat vizsgálja, míg a tanulmánykötet ambíciói szerint jóval nagyobb időintervallumot kíván lefedni. Másrészt viszont Kubinyi a középkori magyarországi városhálózat meghatározására a legkidolgozottabb és elméletileg legmegalapozottabb javaslattal állt elő, amikor a városokat - a földrajztudomány, illetve Max Weber hatására - elsősorban az alapján vizsgálja, mennyire töltöttek be városi funkciókat. Tíz tényezőből összeálló, összetett szempontrendszert alkalmazva állítja fel a magyarországi városok hierarchiáját. Ennek során a városok és környezetük kölcsönhatását is beemeli a vizsgálati szempontok közé, amelynek köszönhetően az igazgatási és gazdasági központok magasabb pozíciót kapnak a városhierarchiában, miként azok a települések is, amelyek a városiasodottság olyan elemeivel jellemezhetőek, mint az egyházi intézmények jelenléte vagy az egyetemlátogatás gyakorisága. E megközelítés túlhaladta a magyar középkortörténetben sokáig domináns jogi alapú városdefiníciókat, ezáltal értelmezhetőbbé váltak egyes sajátos magyarországi folyamatok, így például az alföldi városfejlődés. A Kubinyi által alkalmazott szempontok közül a külföldi egyetemlátogatás vált a városiasodás domináns fokmérőjévé, ami mögött az a belátás húzódik meg, hogy Magyarországon ez elsősorban a városi lakosokra jellemző. Pedig elképzelhető lehet az is, hogy az egyetemre járás mérteke csak bizonyos típusú városoknál kiemelkedő, elég csak a reformáció prédikátoraira gondolni, akik között csak egy bizonyos várostípusból, a mezővárosból származók vannak túlsúlyban.* Elgondolkodtató az is, hogy Kristó Gyulával vitatkozva Kubinyi úgy érvel, mikor a városok jellemző funkciói közé besorolja a (királyi, földesúri vagy egyházi) központi igazgatási funkciót, hogy „nem vonható kétségbe, hogy a Kárpát-medencében Buda volt a legjelentősebb város...", de az „... igazgatási ismérvek kihagyása esetén Sopronnal kerülne pontosan egy szintre, ami nyilvánvaló képtelenség." (31. p.) Budát tehát csak igazgatási központ mivolta lendíti a városhierarchia első helyére. Buda esete ugyan alátámasztja az igazgatási központi funkciók, illetve a Max Weber által leírt fejedelmi, illetve fogyasztói város ideáltípusa figyelembevételének szükségességét, de éppen azt mutatja, hogy Buda egyéb városi funkcióiban nem emelkedik ki a legjelentősebb városok közül. A Bevezetőben a szerkesztők a kötet fő céljaként az általában egymás müveit - főleg a nyelvi nehézségek miatt - ignoráló magyar és szlovák történészek közötti párbeszéd előmozdítását, a kutatási eredmények kölcsönös megismertetését jelölték meg. A tanulmányok hivatkozásainak áttekintése megerősíteni látszik ezt az állítást: sok helyütt előfordulnak a másik nyelven írt munkákra utaló lábjegyzetek, de a magyar szerzők túlnyomórészt magyar szerzőket idéznek, míg a szlovákok főképp szlovákokat. A tanulmányokon látható a két nemzeti narratíva közelítésének a szándéka, de ez sokszor csupán a „kényesebb" kérdések megkerülését jelenti, így bőven esik szó a - valóban meghatározó - németajkú polgárságról, de a szlovák és a magyar ajkú városlakók említése csak olyankor hangsúlyos - mint Michal Bada a zsolnai városSZAKÁLY FERENC: Prológus: mezőváros és reformáció. (Megoldási javaslatok). In: Uő.: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Budapest, 1995. Balassi (Humanizmus és Reformáció 23.) 9-32. p.