Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
RECENZIÓK - H. Németh István: Várospolitika és gazdaságpolitika a 16—17. századi Magyarországon. A felső-magyarországi városszövetség I-II. köt. Ismerteti: SZENDE KATALIN
se szintén sok tanulsággal szolgál. Ezek egyike, hogy a jogállásukról folytatott vita legfontosabb tétjét nem a városi kasszából időlegesen kieső adó- és egyéb jövedelmek jelentették, hanem az ingatlanok kiáramlási jogának királyi kézbe kerülése, illetve a vármegyék beavatkozási lehetősége a szerintük fennhatóságuk alá tartozó nemesek ürügyén a városok belügyeibe. A szerző az adópolitika, illetve a katonai kiadások és terhek kérdésének bemutatásánál egyaránt biztos kézzel tartja meg az arányokat az összegyűjtött és a jegyzetekben bőséggel idézett részadatok és az összkép megrajzolása között, ami így kellően részletgazdag lesz, de nem hullik darabjaira. A városokra nehezedő számtalan különféle teher (cenzus, rendkívüli adó, hadikölcsön, katonaállítás, hadiszállítások) áttekintése után óhatatlanul is felmerül az olvasóban a kérdés, hogy honnan, milyen forrásokból voltak képesek mindezeket biztosítani - és vajon milyen gazdagok lehettek volna ezek a városok, ha a csaknem két évszázadig tartó hadiállapot nem csapolja meg ilyen mértékben az erőforrásaikat. Az utolsó nagyobb egység: a külkereskedelmet, valamint a belkereskedelmet és iparpolitikát bemutató 5. fejezet részben az előbbi kérdésre is keresi a választ. A városok illetve polgárságuk fő bevételi forrása kétségtelenül a kereskedelem volt, amelynek keretében elsősorban a Lengyelországba irányuló borszállításról és az ehhez kapcsolódó konkurencia-harcokról olvashatunk részletesen. Kérdés, hogy emellett vajon milyen hasznot húzott Kassa és többi szövetségese más árucikkek, mint például az Erdélyen keresztül északra szállított balkáni vagy levantei áruk továbbításából? A külföldre irányuló áruforgalom mellett a belkereskedelem talán még jelentősebb bevételi forrása lehetett a felső-magyarországi városok kereskedőinek: nem véletlen, hogy a belső vámmentességük védelmében léptek fel legkorábban egyeztetett módon, már az 1420-as évektől. Emellett a kézművesség szervezeti egységének, azaz a városok céhszövetségének kialakítása és fenntartása nyújtott lehetőséget összehangolt gazdaságpolitika érvényesítésére. Ez utóbbi az egyetlen olyan rész a munkában, ahol az egyébként dicséretesen pártatlan szerző előzetesen megfogalmazott értékítéletek alapján közelít témájához. Mivel döntően a városszövetség levéltáraiban található peres iratokat és panaszleveleket dolgozta fel, talán a kelleténél nagyobb hangsúlyt fektet a térség vezető városainak a kisebb földesúri városok rovására megnyilvánuló központosító törekvéseire, amelyeket egyértelműen a „kényszerítés" fogalomkörébe sorol. Ugyanennek a kérdésnek más szempontú feldolgozása a kisebb települések iparosai számára előnyös vonásokat is kiemel, amelyhez jelen esetben hozzájárulhat a hatékonyabb közös érdekérvényesítés lehetősége a katonaság keretében működő céhen kívüli kézmüvesekkel szemben is. Az objektív képalkotást nagyban segítené a főcéhek és az alájuk tartozó, különböző időpontokban és helységekben csatlakozó filiák tételes felsorolása. Az Összegzés (6. fejezet) a korábban bemutatott érvrendszer összefoglalása mellett iránymutatást tartalmaz a további kutatások számára is. Ezek egy részéről a szerző jelzi, hogy maga szeretné folytatni: ilyen többek között a felső-magyarországi városok közös törvénykönyvének kialakulása és forrásai; a szabad királyi városok országgyűlési fellépéseinek országos szintű feltárása; a Krakkóval folytatott kereskedelem részletesebb vizsgálata. Emellett fontos új eredmények várhatók a városok belső életének, saját „belpolitikájának", vezetői körének vizsgálaDOMONKOS OTTÓ: A kézművesség szerepe a falu anyagi kultúrájának alakításában. In: Kézművesség. Szerk. NAGYBÁKAY PÉTER. Budapest, 1991. Akadémiai, (Magyar Néprajz III. Főszerk. DOMONKOS OTTÓ.) 7-153. p.
