Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
RECENZIÓK - Gábor Gyáni: Parlor and Kitchen: Housing and Domestic Culture in Budapest, 1870-1940 Gábor Gyáni: Identity and the Urban Experience: Fin-de-siecle Budapest Ismerteti: MÁTAY MÓNIKA
Gábor Gyáni: Parlor and Kitchen 443 gánsabb bútorok holt lerakata. Holt azért, mert ... csak egyes alkalmakkor, népes házi összejövetelek céljaira nyitották meg, télen általában nem is fűtötték". (88. p.) A másik kitüntetett színhely a gyakran nagyvonalúan és elegánsan berendezett úriszoba, ami a családfő elkülönülését, egy valódi férfi élettér kialakítását teszi lehetővé - a család azon tagja számára, aki napjait jórészt házon kívül tölti. Mindeközben a jó erkölcs és kötelesség nevében az otthon falai közé kényszerített feleség, legyen bár nagypolgári sarj, csak ritkán élvezheti a saját női szoba, a budoár kényelmét. S akkor még nem beszéltünk a polgári enteriőr kialakításának talán legnagyobb ellentmondásáról! A források tanulmányozása azt mutatja, hogy az állítólagos gyerekkultusz idején a külön gyerekszoba ritkaságnak számít, a gyerekeket meglehetős összevisszaságban, minden különös koncepció nélkül helyezik el a lakás különböző helyiségeiben. A polgári lakáskultúrát tárgyaló fejezet számomra legtanulságosabb része az, ahogyan az otthont a szerző az identitás kulturális kódjaként értelmezi. (115-117. p.) Az otthon a polgár önképének lenyomata, és egyben az új társadalomba való beilleszkedésének eszköze. Segít abban, hogy a középosztályhoz tartozók megkülönböztessék magukat az arisztokráciától éppúgy, mint a kispolgárságtól. A polgár a társadalom hasznos - vagy inkább leghasznosabb, nélkülözhetetlen tagjának, a kor győztesének tartja magát, s fontosnak érzi, hogy ezt a külvilág számára is nyilvánvalóvá tegye. „Az ízlés új, polgári, a megkülönböztetésre súlyt helyező kánonja arra irányuló görcsös erőfeszítés, hogy ... a hasznos tevékenységet folytató polgárok a civilizálódás bajnokaiként láttassák és tudják magukat. ... A modern polgár úgy tekint önmagára, mint aki missziót teljesít az anyagi jólét fokozása révén; ám egyúttal általános vezető szerepre is igényt formál, ami megköveteli a történelem teljes birtokbavételét." (116-117. p.) Ez a történeti beágyazódás köti össze a polgárt a társadalmi presztízst és tekintélyt biztosító múlttal. A kötet nagy erénye az időhatárok megválasztása. A szokásos eseménytörténeti periodizációval szakítva a szerző nem szűkíti le a feldolgozást a dualizmus korára. Vizsgálatát kiterjesztve a két háború közötti évtizedekre módja van arra, hogy a felívelő, prosperáló időszakot és az azt követő visszaesést, a középosztály anyagi megrendülését egyaránt bemutassa. Ráadásul az utóbbi időszakból jóval több statisztika áll a kutató rendelkezésére, mint a korábbi évtizedekből, melyek segítségével koherens képet kapunk a két háború közötti évtizedek lakásviszonyairól. A hosszú távú elemzés már csak azért is szükséges, mert a középosztályhoz való tartozás ismérvei az 1920-1940-es években sem változnak jelentősen, s amint a századfordulón, a későbbiekben is a szobák számában adhatóak meg. A három szobás ideálhoz szorosan kapcsolódik a cselédtartás, ami a lakáshasználatban különösen jól megragadható: a polgári lakások jellemző attribútumává válik a cselédszoba. A bővítés pontosan rávilágít a középosztályi habitus lényegére: a családot kiszolgáló személy intézményesítésére. Miközben a középosztályi otthonok cselédszobával bővülnek, a család által használt tér fizikailag csökken. A régi lakásokba - a kedvezőtlen anyagi helyzet miatt - albérlőt kell fogadni, s azok, akik az első világháborút követően tesznek szert lakásra a fővárosban, általában kevesebb számú szobában kénytelenek berendezkedni, mint a boldog békeidők nemzedékei. Ez az intim szférán keresztül megragadható lecsúszás általánosabb érvényű társadalomtörténeti folyamatra utal: „... az otthon státuskellékként mind kevésbé tölt be olyasféle szerepet, melyet a dualizmusban még sikerrel teljesített. A középosztályi otthonkultúra ugyanis egyre inkább * GYÁNI 1998. 141. p. ** GYÁNI 1998. 151-152. p. *** GYÁNI 1998. 152. p.
