Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Brian Ladd: Berlin falai

megjelenő Berliner Morgenpost szerkesztőségi cikke például így fogalmazott: „A Fal néhány méterét emlékműként kell megőrizni. Egyeseknek talán fájdalmas, mindazonáltal elkerülhetetlen cz a döntés. A betonból és szögesdrótból álló építmény túl sok cmbertelenség és szenvedés forrása volt, és túl sok szabadságra vágyó ember lelte a tövében halálát ahhoz, hogy teljes eltávolításába belenyugodjunk. A Fal kis maradványának - bárhol álljon is - örökké hirdetnie kell, hogy egy népet soha többé ne osszanak ketté önkényesen."

21 A megőrzés indoka tehát a nemzeti emlékezet egy helyének megőrzése, illetve a Fal tanulságának (a német nép törhetetlen egységének) életben tartása volt. Meglepően ritka volt ez az álláspont. A Fal egy részének megőrzését támogató keletiek és nyugatiak túlnyomó részét bizonyosan nem a hagyományos patriotizmus fűtötte. A valóságban gyakran az egyesítés háborgó ellenzőinek tűnhettek, akik el akarják venni a diadalmas pillanat örömét. Nem győzelmi emlékre, hanem az ünnepélyes emlékezés helyérc gondoltak. S bár a Morgenpost sem igazán győzelmi cmlélauűvet javasolt, a kísérlet, hogy a Falat mint a nemzeti erő szimbólumát ereklyeként kezeljék, elkerülhetetlenül ezt a benyomást keltette. A német nép erejének hirdetése ma is kényes kérdés bel- és külföldön egyaránt. A Morgenpost által sürgetett üzenetet kinyilvánító Fal-emlékmü könnyen rendkívül heves viták tárgyává válhatott volna. A nacionalisták számára tehát egyszerűbb volt a Falra a megosztás, s nem az egység szimbólumaként gondolni. Jellemző módon a Fal megőrzése helyett annak pusztulását kívánták - vagyis cl akarták felejteni. Mindazonáltal a Falat nem lehetett egykönnyen elfelejteni. A kilencvenes években immár láthatatlanul Németország identitásválságának is szimbólumává vált. A kettéosztott Berlinről szóló kisregényében (Der Mauerspringer, 1982.) Peter Schneider azt jövendölte, hogy „a fejünkben álló fal lebontása tovább tart majd a látható falon végzett valamennyi bontási műveletnél".

22 1989 után a németek a „fejünkben álló fal" elképzelése segítségével írták le a nemzeti identitás Fal utáni problémáit - különös tekintettel a keletiek és a nyugatiak („Ossik" és „Wessik") különbözőségének egyre crősebb érzetét. Erre a metaforára épült a szlogen is: „Kérem vissza a falamat!", amely a nyugat-berliniek ajkán és pólóin a kilencvenes években hirdette az egyesítés szellemétől való menekülés vágyát. Az egyesítés tündérmese-változatában a határbiztonság gyilkos rendszerének eltűnése Kelet és Nyugat boldog egybekelését jelentette volna: boldogan éltek, míg meg nem haltak... De a boldog összeölelkezés a Fal tövében hamarosan átadta a helyét a morgólódásnak a fennhéjázó, haszonleső Wessikről és az esetlen, élhetetlen Ossikról. A kilencvenes évek falnélküli Berline nem volt egységes egész, ami azt jelenti, hogy a Fal elárulta a belé vetett reményeket. Eltűnése új kérdéseket vetett fel Berlin identitásával kapcsolatban. Mi legyen hát a Fallal? Mely jelentései méltók a megőrzésre vagy az emlékezésre? A Fal-emlékmű pártfogói súlyos problémákkal szembesültek: biztosítani kellett a 21 STOLTENBERG 1990. 22 SCHNEIDER 1982. 102. p.