Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Brian Ladd: Berlin falai
kellett áthaladniuk. A fájdalmas búcsúk színhelyéül szolgáló épületeket a Könnyek Palotája néven kezdték emlegetni. A nevéhez illően lehangoló küllemű épület egy háromszög alakú telken állt, amelynek helyzete régóta rendezetlen volt. 1922-ben Ludwig Mies van den Rohe egy forradalmian újszerű üveg-felhőkarcolót tervezett a területre kiírt építészeti pályázatra. Bár Mies tervrajza a modern építészet történetét tárgyaló valamennyi kézikönyvbe bekerült, a helyszínen évtizedekig sem felhőkarcoló, sem más épület nem épülhetett. 1992-ben befektetők csoportja vállalkozott rá, hogy lebontsa az üres Könnyek Palotáját, és végre felépítse Mies üvegtornyát. A helyzet iróniája, hogy ugyanaz a szándék vezérelte őket, mint az 1922-es pályázat szponzorait, akik végül Mies pályamüvével szemben egy másik munkát részesítettek előnyben. Mindkét esetben úgy okoskodtak, hogy egy figyelemfelkeltő terv felmentést nyerhet a városban érvényes magassági korlátozás alól, és így nagyobb hasznot hajtó irodaépületet húzhatnak fel. A hatóságok azonban egyik alkalommal sem lelkesedtek az ötletért. Ehelyett a Könnyek Palotáját ideiglenesen meghagyták, és éjszakai mulatóvá alakították át, amely aztán megtartotta az elhíresült nevet. A fal történetének egyik legkülönösebb epizódjára a kelet-nyugati viszonyok elsimítását célzó kisebb diplomáciai tárgyalások váratlan következményeként került sor. Ez volt az egyetlen olyan eset, amikor nagyszámú nyugati menekült keletre. 1988-ban a két oldal megállapodott, hogy a határok szabályosabbá tétele érdekében több kisebb földdarabot kicserélnek. A Nyugatnak átadott területek egyike a város középpontjában feküdt, a Potsdamer Platz és a Tiergarten (Állatkert) között. Ez az úgynevezett „Lenné háromszög" olyan esetlenül nyúlt át Nyugat-Berlinbe, hogy a keleti vezetés 1961 -ben inkább hagyta a Fal nyugati oldalán, mint hogy a terület körülzárásával vesződjön. Eljárásuk eredményeképp a mintegy 4 hektárnyi területet éveken át teljesen elhanyagolták. A nyugatiak azonban egy régóta tervezett gyorsforgalmi út miatt igényt tartottak rá. 1988 nyarán zöld gondolkodású nyugat-berliniek a gyorsforgalmi út elleni tüntetésekbe kezdtek, és számba vették a háromszög vadon burjánzó zöld foltján élő ritka növény- és pillangófajtákat. A hozzájuk csatlakozó anarchistákkal, akik számára a senkiföldje utópiát és kalandot ígért, sátrakat állítottak, és elfoglalták a területet. A nyugat-berlini hatóságok bosszúságukra nem tehettek semmit ezen az idegen területen, az illetékes szövetséges hatalmak (Nagy-Britannia és a Szovjetunió) a bc nem avatkozás mellett döntöttek; amikor a nyugati rendőrök és a tüntetők összecsaptak a Nyugat-Berlin és az átmenetileg autonómmá vált enkláve közötti határon, a keletnémetek fennhangon elítélték az „embertelen rendőrterrort" és szuverenitásuk megsértését. Amikor július l-jén a területet hivatalosan Nyugat-Berlinhez csatolták, a város rendőrsége erővel elfoglalta azt. A tüntetők ekkor a Fal keleti oldalára átmászva igyekeztek elkerülni a letartóztatást. A keleti határőrök elvezették őket, reggelit szolgáltak fel nekik, megkérték őket, hogy a legközelebbi látogatásuk alkalmával valamelyik bevett határátkelőt használják, végül metróra rakták és hazaküldték őket.
