Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Brian Ladd: Berlin falai
A szimbólum A kettéosztott Berlin története nem egyszerűen a beton és az építőmunkások története. A Berlini Fal azért marad mégis e történet középpontjában, mert több volt puszta betonnál. Az a Fal, amely egy 1989-es éjszakán megszűnt létezni, végül is nem a beton volt, hanem a keletnémet határbiztonsági rendszer. Másként szólva: a „Berlini Fal" jelölőjévé vált a Berlin és Európa felosztásából eredő valamennyi következménynek. Közismert tény, hogy a Falat egyetlen nap alatt húzták fel. 1961. augusztus 13-án gyakorlatilag Nyugat-Berlin teljes határvonalát - mintegy százötven kilométer hosszan — szögesdróttal zárták le. A betonfal első darabjait csak két nappal később rakták le. Az évek során az első, építőkövekből és habarcsból sietve kialakított falat több lépésben előre gyártott betonelemekből álló, crősebb és magasabb akadályokkal váltották fel. A Fal ráadásul csak egy része volt a határ-erődítménynek. A keletnémet hatóságok az épületelemek és más akadályok eltávolításával egy olyan biztonsági zónát hoztak létre, amelybe csak az őrök juthattak be. Ez volt a változó szélességű, megfigyelőtornyokkal tarkított úgynevezett halálsáv, amelyet mindkét oldalon fallal vagy kerítéssel vontak körül, és fényszórókkal, szögesdróttal, tankcsapdákkal, kutyafuttatókkal, valamint gondosan elgcrcblyézctt homokkal biztosítottak. A biztonsági rendszer - nevével és hírével ellentétben - mégsem fal volt elsősorban, inkább üres, látható terek ellenőrzött sora. Mindezen túl „a Fal" egy sor olyan tevékenységre is utalt - átfésülő őrjáratok, megfigyelések, az átkelési pontokon a személyazonosság ellenőrzése - amelyek a határ védelmét szolgálták. Az elnevezés mégis rajtaragadt. Nyugati oldalról nézve a betonfal jelezte a határ fenyegető jelenlétét. És csak ezen az oldalon nevezték hivatalosan falnak. A keleti vezetők új építményüket „antifasiszta védőbástya" néven emlegették. Az 1980-as évekre már alig említettek bármilyen fizikai struktúrát: inkább „határról" vagy „határbiztonságról" beszéltek. A „fal" (Mauer) szó használata keleten szigorúan tilos volt. Ebben a szabályban a legtöbben a valóság orwelli tagadását látták, mindazonáltal észre kell benne venni a figuratív nyelv veszélyes mellékzöngéinek ellenőrzésére tett - talán hasonlóan orwelli - kísérletet is. Mi az oka annak, hogy egyesek azonosultak a „Fal" elnevezéssel, míg mások elutasították azt? A fal fogalmához történeti emlékek kapcsolódnak: a kontinens történelmében a falak századokon át egyszerre voltak az európai városok identitásának és biztonságának forrásai. Történelmének legnagyobb részében - egészen az 1860-as évekig - Berlin maga is fallal körülzárt város volt. Kelet- és Nyugat-Berlin egyaránt tisztelte c hagyományt. A középkori Berlin városfalának egy darabját feltárták és bemutatták a kelet-berlini Waiscnstrassén, míg Nyugat-Berlin régészeti hivatala a nyolcvanas években tárta fel a város 18. századi vámhatárt jelző falának egy szakaszát. Az a tény, hogy cz utóbbi egy darabon egybeesett a Kelet- és Nyugat-Berlin között húzódó határral és így az 196l-es fallal, az új Berlini Falnak tisztes történelmi pedigrét biztosított. A hivatalos „antifasiszta védőbástya" megjelölés a történeti ellenséget ugyan nem, de a történelmi falat felidézte, amennyiben a korábbi városokat védő erődítménytípusra utalt. Ugyanez érvényes a két oldal Nyugat-Berlint jelölő kifejezéseire: ami az
