Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
VÁROSPOLITIKA ÉS VÁROSFEJLESZTÉS BUDAPESTEN A - Varsányi Erika: A szociáldemokrata frakció a fővárosi törvényhatósági bizottságban (1925-1948)
összegeket szociális célokra átcsoportosíttatni. A fővárosi szociális intézmények helyreállítására pl. az ügyosztályvezető asszony engedélyt kért Rajk László belügyminisztertől, hogy az újjáépítési alapból félmillió forintot igénybe vehessen. 1 Egyébként nem véletlenül nevezte Kővágó polgármester „az én legdrágább ügyosztályomnak" Stern Szeréna hivatalát. 1946 januárjában Szakasits a törvényhatóság elnökeként meghirdette a gyermekmentési akciót. Ezzel az elhagyott, elárvult menhelyi gyerekek sorsát kívánta jobbra fordítani. 51 Az ifjú nemzedék megmentésének jól bevált formája volt az egészségileg legyengült gyermekek pár hetes vidéki, illetőleg külföldi elhelyezése, nyaraltatásának megszervezése - főként a Balaton mentén és Svájcban. „Amerikából feleséget, Braunschweigből családtagokat, Svájcból gyermeket kérnek karácsonyra Stern Szerén tanácsnoknőtől" címmel a Fővárosi Naplóban megjelenő írás értékes és érdekes információkat közöl az Ügyosztály szerteágazó tevékenységéről, vidéki és külföldi kapcsolatairól. 52 1946 decemberében Szakasits Árpád nagyszabású, az élet minden területét átfogó programot terjesztett elő, amelyben a szociálpolitikai tennivalók is szép számmal szerepeltek. így a nyomortelepek, tömegszállások felszámolása, a kislakás-építés intenzitásának fokozása, az anya- és gyermekvédelem további fejlesztése, a hadirokkant-kérdés megoldása stb. 53 A szociáldemokrata képviselők a Városházán tulajdonképpen igen jól sáfárkodtak a rájuk ruházott hatalommal, legalábbis a társadalompolitika terén. Eredményeikre felfigyelt az osztrák testvérpárt Magyarországra érkező delegációja, Bécs polgármestere Theodor Körner és a bécsi községtanács asszonyküldöttsége. A bécsi törvényhatósági tagok - Antonia Platzer és Amália Reiser - az itteni tapasztalataikat így summázták: „Budapest életformájától el vagyunk ragadtatva... Budapestnek szíve van..., gyermekotthonaik mintaszerűek, és ha így halad tovább, ezen a téren is túlszárnyalja Bécset... A Társadalompolitikai Ügyosztály jelentésit rendszeresen elküldték Svájcba, Svédországba, Dániába, Franciaországba, sőt amerikai szociális intézmények is kérték a beszámolóikat. 55 Az MSZDP a megvalósítandó feladatok realizálásában különösen kiemelkedő szerepet szánt azoknak a munkabizottságoknak, amelyeket a jobb és színvonalasabb törvényhatósági munka érdekében hozott létre. Ezek a testületek a városigazgatás, városgazdálkodás, városrendezés, a közélelmezés, a társadalompolitika, az iskola-, oktatás- és nevelésügy, az ipari és kereskedelmi témakörben felmerülő teendőkre speciali50 BFL IV. 1403.b. 243/1946. kgy. sz. és FK 1946. 21. sz. 589-601. p. 51 Népszava, 1946. jan. 16. 1. p. 52 Fővárosi Napló (továbbiakban FN) 1946. 17. sz. 5. p. 53 FN 1946. 18-19. sz. 1-2. p. A témához ld. még: FABRITZKY ANTAL: Új úton szociálpolitikánk. In: Feltámad a romváros. Budapest harca az újjáépítésért, Légrády Testvérek Rt. Nyomdai Müintézet, (c. n.) 21-22. p., valamint Népszava 1947. szept. 25. 5. p.; POLLÁKNÉ STERN SZERÉNA: Családvédelem, gyermekvédelem. In: Népszava-Naptár 1947. Budapest, 1946. 101-102. p. 54 Budapest példáját kell követnünk Bécsben. FN 1947. 8. sz. 2. p. és uo. 1947. 7. sz. 7. p. 55 Figyelemmel kíséri a világ Budapest társadalompolitikai működését Népszava, 1947. júl. 30. 2. p.