Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
VÁROSPOLITIKA ÉS VÁROSFEJLESZTÉS BUDAPESTEN A - Ignácz Károly: Fővárosi választások és a törvényhatósági bizottság közgyűlése Budapesten 1920-1945
A racionalizálást és korszerűsítést hirdető, az európai és észak-amerikai világvárosok hasonló testületeinek jóval alacsonyabb méretével érvelő terv megvalósítását azonban hosszú ideig meggátolták a politikai, párt- és képviselői érdekek. 1920-ban az eredetileg tervezettnél kisebb csökkentésre került sor, majd 1925-re 10%-kal még nőtt is a képviselők száma. Végül 1935-re két lépcsőben 200 alá süllyedt a bizottság létszáma, de addigra az összetétele jelentősen megváltozott. A táblázatból egyértelműen kiolvasható a tendencia: a nem általánosan választott tagok arányának számottevő növekedése, a kezdeti 15,5%-os értékről az 1935-ös 40% fölöttire. Fő csoportjaik a következők voltak: a tisztük, főleg állami állásuk alapján tagok, akik a kormány kinevezettjeinek tekinthetők; a városházi főtisztviselők, akiket a korszakban mindvégig jobboldali többségű közgyűlés választott meg; az érdekképviseleti csoportok, elsősorban kamarák képviselői, akik eleinte államfői kinevezéssel, majd 1930-tól szintén közgyűlési választás révén kerültek be; az örökös tagok, akiket a közgyűlés először 1930-ban választott meg a „közélet területén érdemeket szerzett fővárosi polgárok sorából". 61 Láthatjuk tehát, hogy a nem általános választással bekerülő tagok csoportjai szinte teljes mértekben a jobboldal - és bizonyos mértékben az országos kormányzati hatalom - érdekeit szolgálták. A fővárosi pártok és irányzatok közötti, az általános választói akaratot tükröző erőviszonyok megfelelő „korrigálására" ez volt a leghatékonyabb eszköz, így a választások politikai kockázata jelentősen csökkent, a létrejövő új közgyűlések összetétele pedig részben előre tervezhetővé vált. Ebből a szempontból fontos állomás volt az 1930-as szabályozás, amikor a nem általánosan választott tagok rendszerét hosszabb távra, tudatosan alakították át. A fővárosi törvénytervezet minisztertanácsi tárgyalásán elégedetten állapíthatta meg az előadó belügyminiszter, hogy „a törvényhatósági bizottságnak az elöl megjelölt alkotóelemekből való összeállítása révén még abban az igazán kedvezőtlen esetben is 12 főnyi többsége lesz a nemzeti és valláserkölcsi alapon álló pártoknak, ha az ellenkező világfelfogású pártok a választott tagok számának 70%-át érnék el". 62 Bár a városházát irányító jobboldal ennél 1930-ban (is) jobban szerepelt, hiszen a 150 választott képviselői helyből 67-ct megszerzett, de az abszolút többség eléréséhez szüksége volt a nem általánosan választott tagokra is, akik közül több mint öt61 1930: XVIII. tc. 23. § (2). A közgyűlési szavazásra még az 1930. decemberi általános törvényhatósági választás előtt sort kerítettek: a két szövetséges jobboldali párt, a keresztény községi és a fővárosi kormánypárt táborából 10-10, a liberális ellenzékiek közül két fő került be. HORVÁTH 1980. 285. p. 62 SIPOS-DONÁTH 1999. 328. p.
